Alföld Néptáncegyüttes

Vissza

A csongrádi Alföld Néptáncegyüttes szövetkezeti együttesként számos hazai és külföldi fesztiválon vett részt, ahol szép sikereket ért el. Így, az együttes két alkalommal szerezte meg az Arany III. minősítést, illetve több együttesi Nívódíjat és Zenekari díjat tudhat magáénak. 1990 - óta Csongrád Város Önkormányzata segíti munkájukat. 1994-ben Csongrád Város Önkormányzata kiemelkedő művészeti munkájáért Közművelődési Díjat adományozott az Alföld Néptáncegyüttesnek, majd 1997-ben Ópusztaszeren vették át Csongrád megye Alkotói Díját, mint a megye magas színvonalon működő művészeti csoportja. Szintén 1997-ben a Kállai Kettős Néptánc Fesztiválon az együttes Nívódíjat, Koreográfusi Díjat és Zeneszerzői Díjat vehetett át, majd az 1997-es Néptáncantológián mutatkozhatott be. 1998-ban Békéscsabán a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán Kiváló Minősítésű oklevelet szereztek. 1999-ben Szegeden és Nagykállón együttesi nívódíjat kaptak. 2002-ben és 2004-ben a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán ismét Kiváló Minősítésű, majd 2006-ban Jól Minősült oklevelet szereztek. Az együttes fő célja a néptánc-hagyományok ápolása, gyűjtése, színpadra állítása a Kárpát-medence táncaiból. Legfontosabb feladatuknak saját vidékük, Dél-alföld, Csongrád és környékének viselet, zene és tánckultúrájának felkutatását tekintik. Az együttes azóta is minden évben a Gyermek- néptáncfesztiváloktól a felnőttek szakmai megmérettetéséig elismerésre méltó sikerekkel büszkélkedhetnek. Az Alföld Néptáncegyüttes fontos feladatának tekinti az országos szakmai fesztiválokon való megmérettetést. A munka gerincét ez a tevékenység irányítja. Ezen túl természetesen eleget tesznek hazai és külföldi felkéréseknek, vendégszerepléseknek. Ezen túl természetesen eleget tesznek hazai és külföldi felkéréseknek, vendégszerepléseknek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 8.