Baucsek Norbert

Vissza

Baucsek Norbert hét évesen kezdte pályafutását - öt éven keresztül tornázott, majd belekóstolt a latintáncba - ebben a műfajban már nyolc évesen bajnok lett. A táncnak csaknem minden műfaját kipróbálta: jazz, step, rock and roll, akrobatikus rocky, sőt, musical-színész szeretett volna lenni! Majd a már gyermekként aktívan sportoló fiú álmainak véget vetett egy váratlan, szerencsétlen baleset: egy rossz esés következtében eltörött a kulcs-csontja. Az orvosok azt mondták: a bal kezével nem fog tudni erőt kifejteni. A tizennyolc éves, lelkes sportoló úgy érezte, ennél rosszabb hírt nem is közölhettek volna vele. Rövid gondolkodás után úgy döntött, mégsem adja fel: elindult a konditerembe, hogy megerősödjön. A környezetében levő lányok között gyorsan elterjedt, hogy Norbertnek táncos múltja van. Elcsalták aerobik-órára, és ez életre szóló élményt jelentett... Baucsek Norbert 1996 óta aktívan versenyzett az aerobik sportágban, páros kategóriában. Háromszoros magyar bajnoki, világbajnoki és világkupa-győztes elismeréseket is magáénak tudhat. 1998-99 táján érte el a legnagyobb sikereket, ekkor lett partnerével, Mészáros Rékával együtt világbajnok Tokióban. Immár tizennégy éve, hogy aktívan foglalkozik az aerobikkal, az emberekkel. Régóta álmodozott arról, hogy egyszer akár kivetítőn keresztül több ezer ember tornázhasson vele, ami korábban megvalósíthatatlannak tűnt, hiszen ő egyszerre nem lehetett jelen több helyen. Amikor azonban feltárultak az internet adta lehetőségek, ráébredt: nem is olyan megoldhatatlan az ötlete... "Kezdetben csak álom volt, hogy akár több ezer embert tudjak egyszerre edzeni - meséli a kezdeteket visszaidézve Baucsek Norbert. - Az internet azonban korlátlan lehetőségeket ad. Ma már van rá mód, hogy ha nem is egy edzőteremben, de otthon, a képernyő előtt mindenki a maga választotta tornagyakorlatokra mozogjon, nem kell más hozzá, csak internet kapcsolat. Amikor megfogalmazódott bennem az ötlet, azt gondoltam, egyedül fogok belevágni - de rájöttem, hogy ha már egy ilyen nagyszabású edzőprogramba vágok bele, másokat is bele kell vonnom! Legyen több edző, többféle óratípus! Kerestem magam mellé partnereket, beleértve nemcsak a tanárokat, hanem azokat is, akikkel a weboldal műszaki és anyagi hátterének megteremtésében együttműködhetek." Forrás: www.eletmod.hu/tart/rcikk/j/0/177305/1

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.