Bibuczi

Vissza

Az Óperenciás-tengeren is túl (Békés városában, 5630 Akácfa u. 9.) létezik egy együttes melynek neve vala: BIBUCZI. Hajdanában-danában, még tizenévvel ezelőtt volt három zenetanár (Ildi, Miska, Pista), akik a nagy becsvágytól és tenniakarástól felbuzdulva úgy határoztak, hogy ők bizony alakítanak egy zenekart. Lőn csoda, a zenekar meg is alakult. Tanakodtak a három zenetanárok, hogy vajon mit is játsszanak és kinek is játsszák azt, mígnem eldöntötték, hogy - mivel ők szeretik a gyerekeket - nekik ötölnek ki valami szerfelett jót. Összedugták a fejüket, gondolkodtak-gondolkodtak, mígnem eszükbe ötlött, hogy a gyerekek szeretik a meséket. Meg is kerestek egy írni tudó embert (Lacit) - mert olvasni mindannyian tudtak - aki izibe kanyarított is olyan meséket, hogy csak, na. A zenetanárok előkapták hangszereiket - mindent, amit csak találtak - és olyan muzsikát kerekítettek a meséhez, melyet ha bárki meghall és nem süket, bizony rögtön táncra perdül. Kész lévén a produkció nem volt más hátra, mint megmutatni azt a gyerekeknek. Hajjaj! Volt is ám nagy ováció! Bizony tetszett az országnak-világnak. Azóta eltelt jó néhány év. Az együttes már sokadik produkciójával sok-sok gyerekhez eljutott. Ha akarjátok, elmennek ők hozzátok is.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 8.