Black Fever

Vissza

A Black Fever zenekar jelenlegi felállása: Borbás Judit: ének, Horváth Ágnes (kisegítő jelleggel) : hegedű, Borbás Zoltán: gitár, ének, Tarcsa Gábor: basszusgitár, Szabari Szabolcs: dobok. A zenekar a gótikus death-doom műfaj mellett kötelezte el magát 1998-as megalakulásakor, mely stílus az évek során rengeteget változott, formálódott. A kezdeti szárnypróbálgatások eredményeképpen 2000 januárjában megjelentetett egy - még gyermekcipőben járó zenekart tükröző - demót Exitus címmel. Ugyanebben az évben rögzítettünk egy dalt a Shock! magazin országosan megjelenő Cd-mellékletére. Ennek a felvételnek köszönhetően sokan megismerték a nevünket, és lehetővé vált számunkra a folyamatos koncertezés. Ettől a dátumtól számítható tényleges értelemben a Black Fever megszületése. A saját arculat kialakítása és a ránk jellemző egyedi stílusjegyek ugyancsak ezen a felvételen ismerhetők fel először. 2001 nyarán rögzítettük Szolnokon a Denevér Stúdióban a második demónkat: …A kezdetektől - címmel, majd ősszel országos turnéra indultunk a Dying Wish, illetve Da Capo zenekarok vendégeként. 2002 szeptemberétől 3 hónapos országos turnén vettünk részt a Christian Epidemic vendégeként. 2003 júniusától a Black Fever tagsága egy hegedűssel bővült Horváth Ági személyében, és ez a felállás augusztusban elkészítette a zenekar első kislemezét, mely ősszel jelent meg - Lacrimae (Könnycseppek) - címmel. 2004 márciusától a Lacrimae EP erdélyi terjesztését a Paranoid Records végzi. 2004 októberében a korábbi alapítótag-basszusgitáros és a billentyűs távozott a zenekarból. A tagcserék, és az első „zenekari baba” megszületése fél éves kihagyást jelentett a Black Fever életében. Ezalatt új dalokat írtunk és megújult a honlapunk folyamatos frissítéssel, letöltési lehetőségekkel. A kényszerpihenő után megerősödve tértünk vissza, 2005. november 5-én az Ossian előzenekara voltunk a Petőfi Csarnok nagyszínpadán. A koncertet egy 7 kamerával forgató stáb rögzítette. A felvett anyagot az első videoklipünk elkészítésénél szeretnénk felhasználni. A zenekar 2004 óta az évente szintén a Pecsában megrendezésre kerülő Gothica Fesztiválsorozat állandó tagja. 2006. őszén a Watch My Dying-al turnéztunk, majd Ági távozott a zenekarból. A jelenlegi négyfős tagság gőzerővel dolgozik a Black Fever új arculatát, és irányvonalát előrevetítő dalokon, melyeket 2008-ban kívánnak rögzíteni, majd kiadni. Ennek érdekében 2007 őszén megalakult a Black Fever Kulturális Egyesület, melynek feladata a szponzorálási és pályázati lehetőségek koordinálása.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 20.