Bódy Magdi

Vissza

A művésznő október 31-én, Budapesten született, s már kislányként a Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusában énekelt, s velük turnézott Japánban, Oroszországban, de még az USA-ban is. Miután 1976-ban elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát, Vukán György tanítványaként bővítette ismereteit. A Közgazdasági Technikum befejezése után a Korong együttes tagja lett (Tagok: Miklós Tibor szövegíró, Dancsák Gyula - gitár, Csuha Lajos - gitár, Miklóska Lajos - basszusgitár, Hőnig Rezső - dob). A Jézus Krisztus Szupersztár hazai bemutatóján Mária Magdolna szerepét alakította. Tehetsége akkor is fényesen ragyogott, mikor 1971-ben megnyerte a pozsonyi Lyra Fesztivált. 1972-ben ő is indult a táncdalfesztiválon, ahol Vágó András és Szenes Iván közös szerzeményét, a "Hűvös szél"-t énekelte. Még ugyanabban az évben megalakította a Mikrolied vokált, minek állandó együttese a Generál zenekar volt. 1975-80 között szabadúszó énekesként tevékenykedett, számos hazai és külföldi fesztivált nyert meg. Majd létrehozott saját zenekarával koncertezett (Tagok: Marschalko Zoltán - gitár, Debreceni Csaba - dob, Pepó Temesvári András - basszusgitár, Asztalos Zoltán - billentyű). 1976-ban közreműködött Zsombolyai János Kenguru című filmjének zenéjében. 1981-ben a KFT együttessel vállalt koncerteket, s néhány felvételt is készítettek közösen. 1981-től egészen a kilencvenes évek végéig kanadai és amerikai jazz-klubokban, rádiókban és tévékben énekelt. 1982-ben az ottawai konzervatórium tanára volt, majd önálló énekiskolát alapított és ott tanított. Munkájának nyomát több nagylemez őrzi, miket az Egyesült Államokban és Kanadában készített. Miután kinőtte a kanadai várost, New Yorkban kezdte újra két bőrönddel és sok önbizalommal. 1996-ban hazatért, majd 1999 tavaszán jelent meg újabb nagylemeze Újra itthon címmel. Visszatérése olyan zenészek közreműködésével történt, mint a szaxofonos Muck Ferenc, Csepregi Gyula vagy Szakcsi Lakatos Béla. Barátai kérésére énekelte fel erre az albumra a New York, New York című dalt, mely a zenésszakma véleménye szerint Frank Sinatra slágerének egyik legsikerültebb feldolgozása lett. Ezt követően készítette el a 11 dalt, tartalmazó szólólemezét Itt és Most címmel, melynek zenei előkészületei New Yorkban, a dalok végleges formába öntése, pedig Budapesten történtek. 2002 végén pedig I Love New York címmel, tíz év munkájának összegzéseként adott ki szólóalbumot. A művésznő hangterjedelme szinte egyedülálló a világon: négy és fél oktávnyi! Díjai: -Intertalent Fesztivál nagydíja (1975) -Tessék Választani első díja (1978) -egy finnországi fesztivál fődíja -a sopotoi, torontói és New York-i jazzfesztiválok díjai

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.