Buda Ádám

Vissza

Weboldal: www.x113.dataglobe.eu/artmusic/budaadam/

1965-ben születtem Kecskeméten. Édesapám, Buda Ferenc költő barátai, látogatói által már gyerekként sok művésszel, népművésszel találkoztam. Így jutottam el Kobzos Kiss Tamás egyik előadására is, ahol nagyon megtetszett, amit a hangszereivel, hangszalagjaival művelt, és koboztanulmányokat kezdtem az ő segítségével. Azóta már tekerőlanton, udon, reneszánsz lanton, dombrán, furulyákon is játszom, illetve ezek egyikét-másikát tanítom a szentendrei zeneiskolában. A hangszereken való játékot jórészt autodidakta módon sajátítottam el, segítségemre voltak Kobzos Kiss Tamás, L. Kecskés András, Kónya István, Mesterházi Katalin, Havasréti Pál, René Zosso, Claude Flagel. Az elmúlt mintegy húsz esztendő során több együttessel zenéltem és zenélek most is, kinek-kinek hangfelvételein is közreműködve: a Kecskés Együttessel, a Kvintesszencia Együttessel, a Sonatores Pannoniae-val, a Musica Profana-val. Alapító tagja vagyok a Bourdon Együttesnek. A kezdetektől részt veszek a Dinnyés József kitalálta szombathelyi énekmondó találkozókon.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.