Budafoki Dohnányi Zenekar

Vissza

Weboldal: www.dohnanyiorchestra.hu/index.html

A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Magyarország legfiatalabb hivatásos együttese, mely 1970-ben alakult ? akkor még ifjúsági zenekarként, majd 1993-ban Budafok-Tétény XXII. kerület Önkormányzatának támogatásával intézményesült önkormányzati hivatásos szimfonikus zenekarrá. Az együttes az utóbbi években egyre jelentősebb szerepet játszik a hazai zenei életben. Évadonként 5-6 önálló bérleti sorozatot rendez a Zeneakadémián, Budafokon, illetve 2005-től már az új Nemzeti Hangversenyteremben is, melyek keretében a zeneirodalom legjelentősebb műveit szólaltatja meg neves magyar és külföldi karmesterek, szólisták közreműködésével. A zenekar nagy hangsúlyt fektet a zeneirodalom kevésbé ismert műveinek, a XX. század alkotásainak, különösen a kortárs magyar szerzők darabjainak megszólaltatására. Az együttes - tudatos zenekarépítő munkájának köszönhetően - kitűnő zenekari muzsikusok egész sorát nevelte az elmúlt évtizedben. A legnagyobb magyar zenekarok számos koncertmestere, szólam-vezetője, első fúvósa és közel félszáz megbecsült tuttistája került ki soraiból. Az együttes keresett résztvevője a magyar-országi cégek, intézmények különböző ünnepi, jubileumi, reprezentatív rendezvényeinek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.