Buza Sándor

Vissza

A Cappuccino műsorvezetői székéből a rádió zenei igazgatói foteljába ült, 2003 második félévétől, pedig a Danubius Rádió programigazgatója volt. Mindez nem kis figyelem-megosztási képességről árulkodott. Buza Sándornak saját bevallása szerint sincsenek álmatlan éjszakái. Magyarország kicsinyke zenei piacán nem dúl harc, csak csaták vannak, amiket meg lehet nyerni- vallja. Jelenleg 'csak' műsort vezet: vasárnaponként este fél 8-tól jelentkezik Toronyiránt című utazási magazinműsorával. A reggeli műsorvezetéssel 1998-ban bízták meg, több mint ezer élő adás van benne. Végtelenül élvezi a többszemélyes játékot. Egyenrangú beszélgető partnerekként, a hírekre, eseményekre, közéleti problémákra fókuszálva ébresztgették a rendkívül hűséges hallgatókat országszerte. A nagykapornaki születésű, Zalaegerszegen, kémia-biológia szakos gimnáziumban érettségizett Buza Sándor kisgyerekként újságosbódéban szeretett volna dolgozni, később orvosnak készült. Végül pedagógus édesanyja példáját látva, zongorajáték tudással felvértezve az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola történelem ének-zene szakán szerzett diplomát. A Magyar Rádióba, 1986-ban került, négy év zalaegerszegi tanítás után. Zenei szerkesztőként, a Kossuth Rádió Reggeli Krónikájának munkatársaként 'abban az időben a kezünk alatt puhult a hús'. 'Izgalmas időszakot éltem meg Havas Henrik, Fodor János, Kondor Katalin, Kulcsár István, B. Tóth László társaságában'. Aztán persze őt is elragadta a Danubius... A rádió Best Of zenekarának billentyűseként ma is aktívan zenél. Szenvedélyes rock-koncertlátogató, Harley Davidsonja tudná csak megmondani hány motoros találkozón, zenei eseményen járt. Mert hogy a motorozásban valójában az úton levés a legjobb - vallja -, de azét izgatja a márkát körülölelő imázs is. Márton nevű tizenöt éves fiával gyakran kirándul a Zemplénbe, a Börzsönybe. Ha épp nem a motorját bütyköli, akkor hetente kétszer - futballozik, gyakorol a szintetizátoron, vagy térképeket nézeget és elemez, egyúttal azt is bizonyítva, hogy nem áll tőle messze a stratégiai gondolkodás. /www.danubius.hu/

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.