Csak Semmi Pánik

Vissza

Weboldal: www.csaksemmipanik.uw.hu/index.html

A CS.S.P megalakulás előtt Laci (énekes) és Ubi (dobos) egy X-Ray nevű banda tagjai voltak. 2003 nyarán barátkoztak össze Tibikével (gitáros), aki a tervek szerint második gitárosnak szállt volna be. Ez nem jött össze, ezért Laci, és Ubi kiszálltak, hogy Tibivel együtt kedvenc stílusuknak hódoljanak. Kézenfekvő volt Tibi legjobb barátját, Petikét bevenni basszerosnak. Külön érdekesség, hogy Petike ekkor még semmilyen hangszeren nem tudott zenélni, és basszusgitárt is csak az első próbán fogott az életében először a kezében. A felállás azóta is változatlan. A Csak Semmi Pánik stílusát Punk-Rock-ként szoktuk megnevezni, ami ebben az esetben dallamos, pörgős punk-zenét jelent, de megtalálhatók benne néhol SKA és HC elemek is, mely a tagok sokféle zenei ízlésének következménye. A szövegek nem ragadnak meg az igyunk, hányjunk, tarháljunk témaköröknél. A próbának eleinte öreg cimboránk, Katona szabója adott helyet. A történet később Uborka szobájában folytatódott szülei nagy örömére. Végül 2004 nyarán sikerült a zenekarnak végleges próbateremre szert tenni, a dobos családjának hátsó épületében. Az első pánik koncertre 2004 áprilisában került sor Hódmezővásárhelyen, több-kevesebb sikerrel. Azóta lezajlott már pár buli (főleg szentesen) és a visszajelzésekből ítélve nem halott a zenekar jövője. 2005 márciusában -több otthoni próbálkozás után- végre sikerült rögzíteni egy demot, az akkor még nem feloszlott X-mail@lan (eszméletlen, sajnos az év nyarán feloszlottak) zenekar "házi stúdiójában". Ez a felvétel még bőven hagy kívánni valót maga után, de megfelel arra, hogy az ember tudja miről is van szó, ha a Csak Semmi Pánik nevet hallja. Ez évben Kiss Imre barátunk segítségével sikerült házilag rögzítenünk egy második demot is a próbateremben, melynek az intro számában, már ízelítőt kaphat a nagyközönség a hamarosan véglegessé váló 2 gitáros +trombitás felállásból. Köszönjük mindenkinek, aki segít, szeret, segített, szeretett bennünket. Csak Semmi Pánik!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.