Csáki András

Vissza

Weboldal: www.andrascsaki.com/

1981-ben született Budapesten Tanulmányok: Tizenegy évesen Budapesten, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában kezdett gitározni Kozma László tanítványaként. 1996-tól a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban folytatta zenei tanulmányait, ahol Szilvágyi Sándor gitárművész növendéke volt. Érettségi után a Győri Zeneművészeti Főiskolán Roth Edénél és Arnóth Balázsnál tanult. 2002-ben sikeres felvételi vizsgát tett a budapesti Zeneakadémia az évben alapított gitár tanszakára, ahol Eötvös József gitárművész lett a tanára. Zeneakadémiai tanulmányai során két alkalommal nyerte el a Magyar Köztársaság Köztársasági Ösztöndíját. 2007-ben itt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg kitüntetéses diplomáját gitár előadóművész - tanár szakon. 2007 szeptemberétől a Zeneakadémia doktori iskolájának (DLA) hallgatója. Jöttek a mesterkurzusok, koncertek, versenyek, nemzetközi versenyek… Hazai versenyeken elért fontosabb első díjak: 1993 Budapest Zeneiskolai Gitárverseny: I. díj, 1994 Vác Országos Zeneiskolai Gitárverseny: I. díj. 1997-től sikeres résztvevője európai és tengeren túli nemzetközi zenei- és gitár-versenyeknek. Zeneiskolai tanulmányai óta szívügyének tekinti a modern, kortárs darabok előadását, klasszikus gitáron való megszólaltatását. Arra törekszik, hogy hangszeres tudása révén segítse a klasszikus gitár felzárkózását a klasszikus koncerthangszerek nagy családjához. Szívesen játszik kortárs darabokat, szívesen koncertezik más hangszerek előadóművészeivel. Szólista ambíciói mellett nagyon szeret kamaraegyüttesben muzsikálni. 1998 óta tagja az Excanto Együttesnek (művészeti vezető, volt zeneiskolai tanára: Kállay Gábor, zenekari tagok: Kállay Katalin és Kállay Ágnes, mindketten ma már a budapesti Zeneakadémia végzett növendékei. Az Excanto Együttes repertoárján elsősorban reneszánsz és barokk művek szerepelnek. 2004-ben jelent meg az első CD-jük. Rendszeres résztvevői a Művészetek Völgye, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Zempléni Fesztivál, a Keszthelyi, Fertődi, Gödöllői Királyi Kastély zenei eseményeinek. Két alkalommal koncertezhettek fiatal magyar muzsikusként Londonban (Hungary in Focus, Docklands Festival). Irodalmi estek: Klasszikus gitárosként állandó közreműködője Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő (Madách Színház) Reményik Sándor verseiből összeállított "Csendes csodák" című nagysikerű előadóestjének. Ezzel a zenés irodalmi műsorral az elmúlt két évben bejárták szinte az egész országot. Rádió és televízió felvételek: Számos hazai és külföldi rádió és TV csatorna készített vele felvételt. 2002 óta a Bartók Rádió szólistája. Több alkalommal adott élő adásban közvetített nagysikerű koncertet a Magyar Rádió Márvány termében. Rendszeres vendége a Magyar Katolikus Rádió komolyzenei adásainak. A Zeneakadémia nagytermében 2007. március 16-án megtartott diplomakoncertjéről DVD felvétel készült. Tanítás, gitárkurzusok: A koncertezés és kamarazenélés mellett 2005-től tanítással is foglalkozik. Fiatal kora ellenére mesterkurzusokat tart idehaza és külföldön, például a Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztiválon (Esztergomban), valamint más idehaza rendezett nemzetközi gitárfesztiválokon: Balatonfüreden, Szegeden, Pécsett, Makón, Encsen, illetve sikeres fiatal magyar gitárosként kurzusokat tarthatott Franciaországban, Görögországban és az Egyesült Államokban. 2005 szeptemberétől volt középiskolájának, a budapesti Bartók Konzervatóriumnak az óraadó tanára, 2007-től pedig félállású gitártanára.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.