Csend-Élet

Vissza

Weboldal: csend-elet.freeweb.hu/

A Csend-Élet zenekar 1995 nyarán alakult Pestszentlőrincen, a Római Katolikus Főplébánián, Dr. Varjú Imre plébános atya és Komáromi Attila karnagy kezdeményezésére. A cél az volt, hogy az egyházközség kiemelkedő színvonalú zenei élete még egy színfolttal, a liturgiába is beépülő, gitárkíséretű, könnyű- illetve folkzenei alapokon nyugvó dalkultúrával gazdagodjék. Ez a műfaj országszerte immár több évtizede fejlődésnek indult, és különösen jelentős lelkesedést váltott és vált ki a fiatalabb hívők körében. Az elmúlt 10 esztendő alatt azonban Pestszentlőrincen nemcsak ők, hanem valamennyi korosztály megkedvelte a havonta egyszer sorra kerülő gitáros szentmiséket. A zenekar "magvát" a Németh-házaspár, Zsuzsa és Viktor alkotta, akik már évek óta hivatásszerűen angolszász és ír folkzenét játszottak, Viktor pedig zeneszerzéssel és szövegírással is foglalkozott. Hozzájuk csatlakozott két fiatal, tehetséges muzsikus, Hajnalka és Kamilla, fuvolával illetve hegedűvel egészítvén ki a két gitár hangzását. A Csend-Élet zenekar nem a "megszokott" templomi gitáros énekeket tűzte műsorára, hanem saját dalokat és versmegzenésítéseket játszik. A gitáros szentmisék időpontja: általában minden hónap második vasárnapján, este 6-kor.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 8.