Délibábszínház

Vissza

A Kabóca Bábszínház, amelynek alapító tagja vagyok, 2001-ben vált hivatásos színházzá. Megalakulásától, 1992-t?l kezdve -amikor még bábstúdióként m?ködött- részt veszek a bábszínház munkájában. Hivatásommá vált a bábozás. Az elmúlt 15 év alatt sikerült létrehoznunk egy sokak által kedvelt, jó szakmai színvonallal rendelkez? bábszínházi formát. A 15 év alatt szerves része voltam a bábszínháznak. Komoly szakmai gyakorlatra és tapasztalatra tettem szert. Szinte minden darabban játszottam, legtöbbször f?szerepet. Vezet? színészévé váltam a társulatnak. A báb hatalmát és erejét használva olyan bábszínházi élményt szeretnék nyújtani , ami szórakoztat, és játékosan nevel. 1999-ben megalapítottam párommal (Szórádi Lajossal, aki bábkészít?ként kezdte pályafutását az akkor még bábstúdióként m?köd? Kabócában) magánbábszínházamat Délibábszínház néven. Gyerekeknek játszunk, akik a jöv? s számomra az a legfontosabb, hogy a bábszínház pedagógiai feladata éppoly fontos, mint a szórakoztató funkciója, ha nem fontosabb, hiszen rajtunk feln?tteken múlik, milyen lesz a következ? nemzedék, attól függ?en mit adunk a kezükbe, s azzal tudnak-e okosan és felel?sségteljesen bánni. Bábel?adásokon kívül színházi formációnk foglalkozik mozdulatm?vészeti tevékenységgel is.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.