Dj Nash

Vissza

Pataki Dániel, azaz D.J. NASH vagyok. Békéscsabán születtem, 1982. 07. 25-én. A zene már egészen kiskoromban fontos szerepet játszott az életemben. Imádtam mindenféle ritmust és ütemet. Amikor csak lehetett a szobámban található dobozokon vagy ládákon doboltam, amitől mindenki hülyét kapott, csak egyedül én élveztem a dolgot. Általános iskolában évekig zongorázni tanultam és szolfézsra jártam. Az iskolarádiót szerkesztettem, és néha műsort is vezettem, emellett a "sulibulikon" is szolgáltattam a talpalávalót. Gimnáziumi évek alatt már egyre nagyobb sikerrel saját szervezésű bulikat is rendeztünk, és többször hívtak a barátok és ismerősök, hogy házibulikon zenéljek nekik. 15 évesen csöppentem bele az éjszakai életbe. Ráéreztem a szórakozóhelyek ízére, és a hangulat magával ragadott. 1999-ben nyitott meg a C2 nevű klub, ahol törzsvendég voltam. Mindig a dj-pult mellett álltam és figyeltem, ahogy a dj-k pörgetik a bakeliteket. Olyan neveket volt szerencsém látni és hallani, mint Tommyboy, Dan Vov Schulz, Danny-L, Lauer, Pete Walshe, és még sokan mások. Itt fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy én bizony D.J. leszek. 11 év után 2001-ben befejeztem a versenyszerű vízilabdázást. Azokban az években minden pénzemet bakelitlemezek vásárlására, és a diszkózással kapcsolatos felszerelésekre költöttem. Gyakran az iskola helyett, már reggel 10-kor a lemezboltban voltam, hogy az elsőként vehessem meg a legújabb zenéket. Az érettségi után letettem az OSZK vizsgát. Itt ismertem meg Bánáti Pétert (Dj Flash), akinek rengeteget köszönhetek, és örök hálával tartozom neki. Elsősorban barátom, de mentoromként nézek fel rá. Mára egy profi csapatnak (H&P Production) köszönhetően folyamatosan jobbnál jobb partykon játszom. Zenei sítlusom elég eklektikus. Hangulattól és persze a közönségtől is függ, hogy mit játszok. Szettjeimben megtalálhatóak a deep-house, a vocal-house, electro és a progressive stílusjegyek. Referenciáim: - 2003-ban Siófokon warm-up-oltam a Club Flört-ben Dj Mo-chic előtt - csütörtökönként Dj Flash mellett játszhattam a Cuba Libré-ben (Mammut 2.) - péntekenként rezidens voltam Vácott a Club Mouseoleum-ban, nyáron a kerthelyiségben pörgettem a finom deep-house-okat - csütörtökönként nemzetközi főiskolás bulikon zenéltem a Club Inside-ban Ezek mellett játszottam még: - Old's room(Romkert), Szombathely - Club Marshall, Szarvas - Club Trendy(Blondy), Budapest - Flash Diszkó, Balmazújváros - Ibiza Café, Debrecen - Club 69, Kecskemét - Club xtrém, Kecskemét - Barokkó club, Budapest - Cream Café, Budapest - Kaméleon Club, Budapest - Tabu Lounge, Budapest - Hampuk Party, Somogyaszaló

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 8.