Earth B. S. T.

Vissza

Weboldal: www.earthbst.atw.hu/

A zenekar létrehozásának ötlete körülbelül 2003/telére tehető, ekkor Juhász Gáborral ellátogattunk egy SAKK R.B.E. (nagy cimborák) koncertre. Ekkor már régóta terveztük egy Black Sabbath-os, Ozzy-s banda alapítását csak nem volt meg hozzá a megfelelő " legénység". Itt találkoztunk először Uzsoki Péterrel, aki mint megtudtuk szintén hasonló zenét szeret, és ráadásul basszusgitározik is. Egyből meg is beszéltünk egy kis jammelgetést, és nem telt bele egy hét már lent próbáltunk a "híres" Melinda utcai garázssoron teljes hangerővel. A kezdeti nagy lendület azonban úgy tűnt megszakad, mert nem sikerült megtalálnunk a megfelelő dobosunkat. Azonban 2004/februárjában csatlakozott a bandához Kresz Máté. Ettől kezdve teljes gázzal haladt a zenekar előre, bár az énekes helye még betöltetlen maradt. Hosszas keresgélés után azonban inkább úgy döntöttünk, először betanulunk egy teljes koncertműsort, majd csak aztán lesz szükségünk énekesre. Így pár hónap gyakorlás után kb.2004/augusztusában megérkezett a bandába Laky György. Vele is pár hónapig próbáltuk a nótákat, majd mikor már úgy éreztük koncertképes a banda szerveztünk egy koncertet. Ez 2004/november 20.-án volt. A zenekar azóta már túl van az első 15 koncertjén. Ez úton is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, akik segítették a zenekart (előlre is elnézést kérek ha valakit kihagyok, később korrigáljuk): Radánovics Zoltán, Radánovics Miklós, Banó Balázs, Banó Ferenc, Havasi " Presszer " Zoltán, Futó Tamás, Kriszt Ákos, Perlai Bence, Hegyközi Csaba, Markovics Ákos, Morfium zenekar, Németi " Bozontosh" Gábor, Fidó, Sasvári Géza Anrdás, Akela zenekar, Dingó János, Temesi Csaba és családjainknak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.