First Age

Vissza

Weboldal: firstage.atw.hu/

Zenekartörténet: Tulajdonképpen azt sem tudom, hol kezdjem. Hiszen annyi név, annyi tehetséges ember és még tehetségesebb ember jutott eszembe, mikor azt mondta nekem a zenekar, hogy írjam meg a történetet. Bár talán sokak furcsának fogják tartani de lehet, hogy az a legalkalmasabb, ha a Beatles-sel és a hatvanas- hetvenes- és nyolcvanas évekkel kezdem. Hogy miért? Az ok egyszerű. Nélkülük nézeteimet, elgondolásaimat és elveimet nehezen érthetné meg bárki is. Hiszen hogy néz ki egy olyan zenekar, ami egyszer csak megalakul, de senki se tudja, miért. Nos hát akkor kezdjük az elején. Az én álmom mindig is egy zenekar volt, amelyik igazi zenét játszik. Nem gépekkel irányított, vagy teljesen eltorzított gitárzenét, hanem olyan zenét, amilyet még az előző generáció játszott és hallgatott. Olyan zenét, amilyet igazi zenészek, igazi hangszereken, valódi, bármikor dúdolható dallammal, és érthető, normális, nem csak a szerelemmel foglalkozó szövegekkel játszanak. Az volt a célom, hogy azt a zenét, amit a Beatles indított útjára, én és az a zenekar, amiben játszom, a következő generációnak továbbvigye. Hát így hoztam létre első zenekaromat a Beatles Kommandó-t. 1999-ben alakult zenekar, a Ki mit tud-on megnyerték a Lauder iskola Beatles zenekara címet. Fél évre rá Somogyi Dani kilépett. Újabb fél évvel később születésnapi koncertjük hatalmas sikert aratott. De Kardos Dániel gitártanár kivált a zenekarból, és újabb fél évvel később egy sikertelen koncert után a zenekar befejezte pályafutását. Tulajdonképpen június 22-én és 23-án alakult meg az első kezdeménye. Akkor lépett be Meláni és Vivi a zenekarba, utána Csere Tomi, végül Balla Gergő. Berkes Gábor producer segítségével rögzítették első felvételüket. Később Meláni, majd Mózsi és Vivi is kilépett a zenekarból. Helyüket először Lukács Peti (gitár) foglalta el, ám ő sem sokáig maradt velük. Utána Quittner Zoltán (tangó harmonika és billentyűs) csatlakozott, ám egy sérülésből kifolyólag még egyelőre nem tud velük játszani. Quittner Zoltánon kívül ekkor még egy tag lépett a zenekarba: Losonczy Zoltán (gitár, ének, vokál). Ebben a felállásban, Quittner Zoltán nélkül léptek fel az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. Később Csere Tomi is távozott, így még mindig Zoli nélkül adták első koncertjüket a debreceni Svetits Lánykollégiumban.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.