Harmadik Rész

Vissza

Weboldal: haer.hu/html/

1996 óta működik a Harmadik Rész (HR) zenekar. Már kezdetektől fogva saját magyar dalok szerzése és előadása volt a cél. Stílusunkat az idő többszörösen átcsiszolta, hogy a közönség elé csakis a gyöngyszemként fénylő remekművek kerüljenek meghallgatásra. Számaink témáját a mindennapi élet helyzetei és problémái szolgáltatják, mi csak megfűszerezzük saját érzéseinkkel és tapasztalatainkkal és a közönség elé a mi saját azonosítható és eltéveszthetetlen stílusunkon és "konyhaművészetünkön" keresztül kerül. Aperitif nem is szükséges, a közönség jóízűen fogyaszthatja könnyen emészthető és vidám "készételeinket". Talán valami ilyesmi lehetünk mi. Meg ennél talán kicsivel több; megkaptuk, hogy nem kell álszerénynek lenni. Kevés eredmény a fellépéseken kívűl, hogy 2006-ban leforgattunk 3 klipet, ami megtekinthető e fless oldalunkon emitt és tehát felvettünk egy 8 számos demot. Azóta egyre jobbak vagyunk magunkhoz képest, idén szeretnék további számokkal kiegészíteni ezt a meglevő nyolcat. Egy klipünket leadták a VIVA TV-n idén adtunk interjút a Radio Junioron és a Lánchíd Rádióban, ahol - az illetékes szavaival élve - pár számunk bekerült a rotációba, azaz egy-egy eldugott pillanatban meghallhatjátok. Továbbá legnagyobb örömünkre megnyertük a SZIN 2007-es tehetségkutatóját, ami felkavarta a több éves állóvizet. Most a továbblépés pillanatait éljük át.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.