Hatóságilag Tilos

Vissza

Weboldal: www.ht.punkportal.hu/

A zenekarunk 1996 szeptemberében alakult, nevét egy kocsma falán lévő tábláról -"Énekelni, snóblizni, lármázni HATÓSÁGILAG TILOS!"- kapta. Az elmúlt 11 évben elég sok tagcserén mentünk keresztül, ez külön megérne néhány oldalt, épp ezért most csak a jelenlegi, 2007-es felállást említem meg: Kiss Benedek - dob Pásztor László - basszusgitár, vokál Tapolczai Attila - gitár, ének A zenénkre a legjellemzőbb stílusjegyek a gyors lüktetés, dallamos gitár- és énektémák, többszólamú vokálok, és a rendszerkritikus szövegek. Hogy jobban megértse mindenki a világunkat, szeretném a négy eddig megjelent nagylemezünkön keresztül bemutatni a zenekar történetét, kielemezve egy kicsit a zenét, és a szövegvilágukat. A "Mi történt az éjjel?" (1998) egy szemtelen, lázadó első lemez, ahol a szövegek sokszor elég artikulálatlanul lettek megfogalmazva, mint ahogy az egy 16 éves kamaszra jellemző. Erre a lemezre még nagyon jellemzőek a vidám, bulizós dalok (Itt a Péntek, HT, Nyár, Magánterület, Fel a fejjel, Ránts rá hármat!), amikből az utána következő lemezeken már elég keveset hallhatunk. A politikai témájú szövegek itt még elég kezdetlegesek, ezek a későbbi lemezeken kristályosodtak ki. (Üdvözlünk az USA- "A folytatás" (2000) már egy sokkal érettebb, de borúsabb lemez, ennek megfelelően központi téma benne a Föld bolygó és az emberiség sorsa (A folytatás, Mr. Gyűlölet, Fanatikus betonozók dala), ezúttal már néhány forradalmibb szöveggel fűszerezve (Láncok nélkül, Kapitalizmus). Ezt a forradalmi hangulatot erősíti a spanyol polgárháború idejéből származó "A két kakas" című magyarra átírt népdal (nem mi fordítottuk). A menő diszkós srác, és a punk ellentéte itt is újra megnyilvánul (A két fiú dala), és erre a lemezre jellemzőek még a saját életem példáiból merített, és némi fikcióval kevert, a társadalmi "normák" ellen lázadó dalok (Száműzött élet, Nem ez voltál). A vidám témák itt már kevesebb szerepet kapnak. (Tél, Nélküled). A harmadik lemez, a "Valahol" (2002) már egy nagyon borús és szomorú témát ölel át, a háborút, azon belül is a balkáni háború, és a horvátországi turnénk adták hozzá az ihletet. Ez a téma a címadó dalban összekapcsolódik a punk mozgalom helyzetével és tehetetlenségével. Ezen a lemezen sok a személyes élményekből merített, illetve érzelmekkel vegyített társadalomkritikus szöveg. (Mondd, miért küzdtél, Vérző világ, Más út vár rád, stb.) Mikor már majdnem meg volt írva az összes dal, akkor történt a szeptember 11-i World Trade Center elleni támadás, ezért ezt is bele akartam vinni valahogy a témák közé. Ekkor már érződött, hogy egy új történelmi korszakba lépünk, ezt próbálom az "Intro" című számban megfogalmazni. A vidám dalok közül itt már jóval kevesebb van, a szokásos évszakos-ívós nóta mellett külön figyelmet kapott a "Kapuvári buzibár", ami valójában egy, a Magyarországon erősen jelen levő homofóbia ellen eléggé direkt stílusban lázadó dal, amiért többször meg is kapta a zenekar a kritikát. Az első lemezen lévő "Ránts rá hármat" is hasonló témájú, és ez a "poénból bármit" attitűd végigkísérte a zenekar pályafutását. A negyedik lemez, a "Filmek" egyfajta kísérletezés, hogy meddig lehet elmenni a punkzenében, sokszor súrolva annak határait. Többször kaptuk kritikaként, hogy a dalok olykor hosszúak, a szövegek meg néhol értelmiségi jelleget öltenek. Emiatt úgy tűnhet, hogy egy másfajta csoporthoz szólnak. A kapitalizmuskritika itt már erősen érződik a szövegvilágban (Megcsalva, Lolly), de a fő téma itt is a háború, amihez a legtöbb ihletet az USA iraki politikája adta. A bevezető dal az emberiség Föld bolygón eltöltött rövid idejéről, és az azon végzett pusztításáról szól. Az egyetlen vidám(abb) dal, az "Ősz" az utolsó évszakos dal, amiben azt a mindig meglévő kicsi reménysugarat és optimizmust próbáltuk megőrizni, és úgy néz ki, hogy ez kitart a következő lemezre is. Ennek a zenekari történetnek az írása közben éppen készülünk az ötödik nagylemezünk felvételére, ami után reméljük, hogy akik szerették az eddigi lemezeinket, ezután sem fognak csalódni. Annyit elárulok, hogy nem váltottunk stílust, a gyors dallamos zene, és a rendszerkritikus szövegek továbbra is megmaradnak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 16.