Horváth "Pluto" József

Vissza

Weboldal: www.plutobass.atw.hu/

A nevem Horváth Pluto József. Születtem 1980. augusztus 6-án. Tradicionális zenész családban születtem.
Tíz éves koromban kezdtem el nagybőgőzni, majd 1995-ben beiratkoztam az OSZK nagybőgő tanszakára, ahol Egri János volt a tanárom. Két év intenzív tanulás után autodidakta módon kezdtem el basszusgitározni. Kis idő elteltével egy meghívásnak tettem eleget, a jazz zene egyik nagy örege, Balog Csibe Jenő zenekarában. Ezután fellépések sorozata következett. Ekkor volt szerencsém játszani Szakcsi Lakatos Bélával. Később fiatal barátaimmal együttest alapítottunk (Trio Heaven), amellyel életem első komolyabb megmérettetésén az 1998 MAY Jazz Versenyen első helyezést értünk el. 2000-ben Oláh Czumo Árpád hívott meg a zenekarával fellépni. Ezzel a formációval nagy sikereket értünk el: 2001 Németország, Ander de Donau; Brüsszelben a Jazz Hoeliaart International Europa legjobb bőgőseként végeztem. 2003 május 30-án első helyezett lettem a Dandó Péter Jazz Basszusgitár Tehetségkutató Versenyen. Nagy nevek az életemből: Tony Lakatos, Chico Freeman, John Patitucci, Rick Marticca, Oláh Kálmán, Ann Malcolm, Torsten Devinkel, Berki Tamás, Jávori Vilmos, Emilio, Rácz Kati, Kőszegi Imre, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Német Ferenc, Csepregi Gyula, Jonás Rezső, Snetberger Ferenc. Jelenlegi zenekarok, amelyekben játszom: Berki Band, Jávori Sound Machine, Csepregi Hip-Bob, Jáger Latin Band, Jonás Rezső Project, Rácz Kati Zenekara, Jazz Garden Trio, valamint a közel múltban megalakítottam saját zenekaromat a Pluto Band-et. Referencia hanganyagok: My Name is Pluto You Know, Berki Band: A Híd, Jávori Sound Machine: Szivárvány Havasán, Emilio: Nagyon Nagy Világ, Rácz Kati új lemeze, Sound & Vision Magazin bemutatólemeze, Czumo: My Time.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.