Karsai Zita

Vissza

1979. március 16-án született, Budapesten. 1994-1995-ig a Pécsi Művészeti szakközépiskolában tanult, majd 1995-1999-ig a Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója volt. 1998-tól televíziós produkciókban lépett fel, majd pedig 2002-ben darabszerződést kapott a Nemzeti Színházban és a Pesti Színházban is. Szintén 2002-ben XXI. Macbeth fellépője (KFKI Kamarabalett). Miután itthon elég tapasztalatot szerzett és kiváló táncosként szerepelt a hazai közönség előtt, külföldön próbált szerencsét. Először Londonba utazott, majd Mallorcára, később, pedig Ibizán kapott szerződést. 2006-ban hazautazott, hogy benevezzen a Tv2 Megatánc című tehetségkutató műsorába. A nézőknek először akkor szúrhatott szemet az akkor 27 éves versenyző, amikor a híres Flashdance című film zeneslágerére mutatta be produkcióját. A zsűri gondolkodás nélkül juttatta tovább, szeptember 26-án, pedig már a Megatánc színpadán adta elő első, hip-hop koreográfiáját. Gond nélkül vette az újabb és újabb koreográfiák megtanulását, egy ország megszerette, és drukkolt neki. Rengeteg táncban alkotott maradandót, amit a mai napig szívesen emlegetnek fel a nézők és rajongók. Ilyen volt például a slowfox vagy a charlestone. A végső döntő előtt esett ki, mégis ő nyerte a legtöbbet. Magyarországon minden ember ismeri a nevét, vagy esetleg hallott már róla. Nagyon sokan a szívükbe zárták szókimondósága, vagánysága miatt, de ami a legfontosabb, rengeteget tett a tánc hazai népszerűsítése érdekében. A Tv2 show-ja után egy új szuperprodukcióban drukkolhattunk Zizinek, mert két héttel a Megatánc után elkezdődtek a Sztárok a jégen próbái. Partnerével, Illés Dejánnal minden pénteken és szombaton bizonyította, nem csak a szárazföldön állja meg a helyét. Repertoárjukban szerepelt például a Flashdance – Gloria című slágere, vagy George Michael híres szerzeménye, az As is. Bár újra csak a második hely jutott számára, nem keseredett el. Rengeteg felkérést kap napjainkban, színházi darabokban lép fel, és hamarosan megnyitja saját tánciskoláját is.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 20.