Katica Mazsorett Csoport

Vissza

Weboldal: www.katicak.shp.hu/hpc/web.php?a=katicak

A csoport 2004-ben alakult, a Bányász Mazsorett Csoport utánpótlásaként. A Tatabánya-Kertvárosi Mazsorettek Ifjúsági Csoportja, 9-12 évesekből áll. Sokan közülük már 3 éve foglalkoznak a mazsorettel, de a csoport létszáma folyamatosan bővül újabb és újabb táncolni vágyó leánykákkal. 2005-ben már számos fellépésre elkísérték a Bányász Csoportot. A csoport rendszeresen színesíti a Városi rendezvényeket, de a környező települések fesztiváljainak is állandó résztvevői. Nagyon szorgalmasak, nagy odaadással készülnek a fellépésekre. Repertoárjukban egyaránt szerepelnek hagyományos indulók valamint show táncok. A csoport létszáma: 15 fő. A lányok a 2007.-es Megyei Mazsorett Versenyen első alkalommal vettek részt, nagy örömünkre induló kategóriában cadett korosztályban az előkelő II. helyezést értük el. 2007-ben a katicás lányok részt vettek Zánkán egy Mazsorett táborozáson, ahol a pihenés mellett sokat gyakoroltak és új ismereteket is szereztek. A csoport vezetője és koreográfusa: Beke Tímea

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.