Kinopuskin

Vissza

Weboldal: www.kinopuskin.mentha.hu/

A Kinopuskin 1987 végén középiskolásokból alakult élcsapat tánczenekar. Aztóta remek amatőr szellemben mintegy 25 tehetséges fiatal muzsikus-egyéniség fordult meg benne. Az orosz romantika és a maorik híres kinopu bőrrel kapcsolatos tevékenységi rituáléja mozgóképszerű elegyéhez adott little-town felling-gel indult útnak a csapat. 1988-tól vidéken, '89 óta a fővárosban is gyakran látott vendégek. Ez utóbbi évben - amikor a tagok 19,3 évesek - vették fel a Matiné című első nagylemezüket, mely hosszú ideig az egyetlen független kiadású hazai zene volt. Ez az 1990-ben megjelent 85 magyar hanganyag között a 15. legjobbnak találtatott a korabeli Pesti Műsor popkritikusai szerint. TV, rádió, és három videoklip után, s öt főre szűkülve 1992-ben a zenekar szakít az őt meghatározó autentikus, amatőr hagyományokkal s jazzrock alapokra épített földalatti zenét játszik. E korszak termése a novemberben felvett s fél év múlva kiadott Aha Oe Feii című 43 perces kazettaoázis, mely "szellemi tisztaságával elrettentő erejű csapást mér az amerikanizálódó polyetilén fröccsentett szarra, melyet a túlfizetettek és a balgák zenének tituálnak, nem tudván különbséget tenni az IBM PC és a Marshall gombjai közt, nem beszélve a szupermarket és az élő zene közti antagonisztikus ellentétről". 1994-ben a Kinopuskin négy fős felállásban felveszi a Cinema Vendetta című nagylemezt, melyet a Bahia ad ki. Az album 12 számot tartalmaz, melyek közül kettőn vendégek is közreműködnek. (Taxi zene - Lovasi András, Bébiszitter - Imre Norti) Óriási érvágást jelentett a zenekar számára, hogy 1995-ben Budapesten kétszer is kirabolták, amely alkalmakkor a szerencsés tetteseknek sikerült az együttes majd' minden technikai felszerelését ellopniuk. Ez mintegy félmilliós veszteséget jelentett, mely következményeként csak 1998 nyarán adják ki Aszpik című nagylemezüket. Ennek stúdiómunkálatait a '97-es év végén készítették el kitűnő jazztanszakos vendégmuzsikusok társaságában.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.