Kugli

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

1979-ben az SOS és Hurrican együttesekből alakította meg a zenekart Gönczy Gábor dobos. Az akkori tagok: Gönczy László gitáros, Vrana Tamás basszusgitáros és Bíró György énekes. Az első fellépések Újpesten a Dallos Ida és az Ady Művelődési Házakban voltak. Hamar kiderült, hogy a közönség megszerette a zenekart, egyre többen jártak a koncertekre. Így pár hónap után csatlakozott az együtteshez Major László gitáros. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy alapelképzeléseik megvalósuljanak, miszerint a dalokat színpadi játékkal, és kellékekkel alátámasztva adják elő. Így került a színpadra az akasztófa, rajta egy óriási kugligolyóval, útjelző táblák, a lift, a masszív asszony bábuja, az alsó tízezer éljenező táblája... és a háttérben a jellegzetes szárítókötél, amire kiteregették a szennyest. 1980-tól a Némethi Ernő Művelődési Házban hétfői napokon klubbot működtettek, ami oda vonzotta Újpest, Angyalföld, Rákospalota rockrajngóit, biztosítva ezzel a fergeteges hangulatú teltházas bulikat. Felfigyelt a sikerre a Magyar Televízió is, és egyik alkalommal felvételt készített, le is adták a Pulzus című műsorban. Elkészült két rádiófelvételük az Ide a szívekkel és a Jó anyám (eredeti cím: Visszatérés). A rádió ezeket a felvételeket soha nem sugározta, az akkori vezetőség politikailag nem kívánatosnak ítélte meg az együttest. Ennek ellenére a siker rohamosan nőtt, így megnyílt előttük a Budai Ifjúsági Park kapuja, ahol a keddi napokon 2-3 ezres közönség gyűlt össze a Kugli koncertjein. Sok ma is ismert nagysikerű bandával léptek fel: Beatrice, Karthagó, Prognózis, Lord, Edda, Missio, P-Mobil, V-Motorock. Fesztiválok: Székesfehérvár, Miskolc, Budapest Olimpiai Kert és több mint 200 koncert. A hírhedt Pusztavacsi Békefesztivál minden idő legnagyobb létszámú magyarországi rockbulija volt. A Kugli zenélt a színpadon, mikor is a szervezetlenségi hibákból fakadólag a beindul közönség miatt a rendőrség a koncert közepén leállította a bulit, kitört a balhé...Közönség vs. Rendőrség, vízágyúk, könnygázgránátok... Egy időre külső vendégként csatlakozott hozzájuk Vikidál Gyula. Végül is megcsillant előttük egy hanglemez megjelenésének reménye, miszerint a hanglemezgyár felfigyelve a sikerre felkérte a zenekart egy kislemez elkészítésére. A kiválasztott dalok: Hétköznapok, Masszív asszony. A felvételek a Főnix stúdióban elkészültek, de a kiadásra mégsem került sor. Talán egyetlen zenekar a hanglemezgyár történetében, akinek kifizették a jogdíjat és a kiadás járandóságait, ennek ellenére a lemez nem jelent meg. A valódi okot homály fedi, az ál-ok: ,, Ezt a lemezt nem keresik a boltokban, ezért nem jelentetjük meg ,, -idézet Vilpert Imre, a hanglemezgyár akkori vezetőjének szájából. Hmm... Az eset eléggé elkedvtelenítette az együttest. A továbblépéshez szükséges médiába való jutás hiánya miatt 1983-ban csendben feloszlott. A tagok más irányban kerestek megélhetési lehetőséget, de ez egy másik történet. Meg kell említeni, hogy más tagokkal próbált a csapat újraindulni 1984-ben. Gönczy Gábor dobos, zenekarvezető, Győri Sándor basszusgitár, ének, Major László gitár, Gönczy László billentyű, ének, Szabó György (ex-Tűzkerék)szólógitár. Új image-vel elkészült egy teljes lemezanyag, de pár koncert után a csapat úgy döntött, hogy nem folytatja. Sok zenész próbált még a Kuglihoz csapódni, továbbvinni a nevet, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel. Csend... Közben elveszítették énekesüket, Bíró Györgyöt (eredeti felállás), aki 2000-ben meghalt. Hosszú szünet után 2007-ben újra összeállt a csapat: Gönczy Gábor dob, Gönczy László gitár, Vrana Tamás basszusgitár, Ifj. Bíró György ének (édesapja posztját átvéve) és Dudinszky Zoltán billentyű, gitár. Úgy döntöttek, hogy a régi dalaikat cd formájában megjelentetik. A lemez elkészülése és a lemezbemutató koncert ideje: 2008. február 22, és hamarosan a boltokban kapható a lemez.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 16.