Kühne Fúvószenekar

Vissza

A KÜHNE fúvószenekar 1949-es megalakulásában jelentős szerepe volt az 1945-ig működő városi leventezenekarnak. A helyi zeneiskola biztosította akkor is, most is a zenekar képzett, fiatal utánpótlásának nevelését. Zenekarunk első karmestere, Csóka József közel 40 évig irányította a művészeti tevékenységünket. Munkássága során vonószenekari művekből készített átiratokat, és ezzel bővítette ki zenekarunk repertoárját. A dicsőséges 6-3-ról hazatérő labdarúgóinkat köszöntötte a zenekar a hegyeshalmi állomáson. Az ezt követő évben már rádiófelvétel is készült a Győri Rádióban a KÜHNE zenekar közreműködésével. 1961-ben zenekarunk megnyerte a Budapesten megrendezett Vasas zenekarok versenyét. 1966-ban került sor az első külföldi fellépésre az ausztriai Stockerau városában. 1975 májusában a zenekar Celldömölkön "Aranylant" fokozatot ért el. 1977-ben zenekarunk élő TV adásban szerepelt Budapesten. Sebők Károly 1989-től kb. másfél éven keresztül látta el a karmesteri teendőket. Vezetésével a Mosonmagyaróváron megrendezett VII. Országos Minősítő versenyen megőriztük "Aranylant diploma" fokozatunkat.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.