Mofém Fúvószenekar

Vissza

Weboldal: 5mp.eu/web.php?a=mofemzenekar

Zenekarunk 1949-ben alakult, Mosonmagyaróváron. Mosonmagyaróváron 1945-ig a társadalmi ünnepeken és a városi rendezvényeken a zenei aláfestést a "Levente" zenekar szolgáltatta. 1945-ben a zenekar felbomlott és utána 1949-ig alkalmanként tevékenykedett a "Tűzoltó-zenekar", melynek tagjait Mosonmagyaróvár területéről verbuválták. Szükség volt a városban egy zenekarra, másfelől igény jelentkezett a zenetanulás iránt is. A Fémfeldolgozó Vállalat fúvószenekarának szervezését 1949 nyarán kezdték el. A személyzeti osztályon Antal György kapott megbízást a szervezésre. A kezdeti toborzás, s a kellő létszám elérése után a városi iskola egyik osztálytermében kezdődtek meg a próbák, a zenekar vezetője PAULUSZ Béla karnagy úr volt, fafúvósokkal Haász István foglalkozott. Az együttest általában 14-16 éves fiatalok alkották, de minden szólamnál voltak idősebb zenészek is. Ez a tanulást, begyakorlást nagyban segítette. Ok voltak azok, akik már tudtak egy-egy hangszeren jól játszani, hisz a Levente zenekarban játszottak. Alapító tagok névsora 1949-ben a következő volt:

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.