Muhari Tamás

Vissza

Tamás 1983. október 13-án született Szegeden, 2 lánytestvére van. A gimnáziumot biokémia szakon végezte, ám az énekesi pálya jobban vonzotta. Szegeden jazzéneket tanult, valamint tagja volt a Liszt Ferenc felnőtt vegyes karnak. Nagyon szeret táncolni, melyet bizonyít az is, hogy akrobatikus rock'n'roll-ozott, néptáncolt és jazzbalettet is tanult. 17 évesen vették fel a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Musical Stúdiójába. Időközben egy év halasztást kért, mert akkoriban az orvosi egyetemre felvételizett. Ám az éneklés, a színpad jobban vonzotta, mint az orvosi műszerek. A tanulásról azonban nem tett le, tervei közt szerepel az ELTE magyar szakának elvégzése Nagyon büszke kétéves keresztlányára, Annára.
A színház mellett a Zserbó együttes tagja, akikkel eddig két nagylemezük jelent meg, Nagy Zserbó Lemez és Dalok az Orfeumból címmel.
Főbb szerepek:
Big Deal - West Side Story A bolyongó /Merlin Nemzetközi Színház/ Atlantis - Az elveszett világ nyomában /Tropicarium Színház/ További George - Jövőre, Veled, Itt

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.