Nádas György

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

(1962. április 30. Budapest) humorista, előadóművész, színművész. 

Klasszikus zenei alapképzettségét a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában szerezte, ezt követően az Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, ahol egyházi kórustag volt. Ezt követte a Nemzeti Színház színészképző stúdiója, majd a Színház – és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára járt. Nádas György első nyilvános szereplése 1965-ben volt, 3 évesen énekelte édesapja szerzeményét a Magyar Rádió szilveszteri műsorában. Édesapja Nádas Gábor a nemzetközileg is ismert zeneszerző, több mint 700 táncdal alkotója, a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja.

Nádas György 1982-ben vált egy csapásra az ország kedvencévé, amikor a harmadik Humorfesztiválon Markos Györggyel átütő erejű párost hoztak létre, és győztek. Óriási sikert arattak, az általuk képviselt szókimondó, időnként nyers, mégis finoman kidolgozott szociografikus humorral. Hofi Géza távozása után a Mikroszkóp Színpad még abban az évben szerződtette Nádast. Ettől kezdve a Rádiókabaré minden műsorában fellépett. Később Boncz Géza volt Nádas György szerző- és előadótársa. Rádiós és televíziós fellépéseivel több milliós rajongótábort szerzett. Nádas György aktívan zenélt is. Előbb a Woods, majd az Aladdin és a Skodalámpa nevű formációban basszusgitározott. 1992 óta tucatnyi színházi szerepben volt látható, valamint önálló műsoraival szórakoztatja a közönséget. Nádas György különleges humora jórészt rögtönzések formájában nyilvánul meg, ezek során attraktív karakterfigurákat formál meg. TV sorozatokban és musicalekben is látható színészként. Rádiós műsorvezetőként sikeres, a Klasszik Rádió Intermezzo című műsorát 2016 óta vezeti.

Megrendelhető műsorai: 

Humoros, zenés műsorok, valamint gasztronómiai eseményeken főzés és zsűrizés.

Díjai: 

Karinthy-gyűrű díjas, Erzsébet-díjjal jutalmazták, a Magyar Rádió által alapított Bon-bon díjjal hétszer tűntették ki, a Közszolgálati Rádió nívódíját több alkalommal kapta meg.

3 Aranylemez és 1 Platina lemez tulajdonosa.

 


Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.