Oláh Tzumo Árpád

Vissza

Tzumo Arpad 1980. január 29-én, Budapesten született zenészcsaládban, hétéves korában kezdett zongorázni. A Weiner Leó Konzervatóriumban folytatott klasszikus tanulmányait 16 évesen szakította meg, hogy jazzt tanuljon Márkus Tibor felügyelete alatt az Erkel Ferenc zeneiskolában. Elso nagy sikere 1998 tavaszán a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor zongora tehetségkutató versenyének megosztott elso helyezése, melynek fodíja egy öt hetes nyári kurzus volt. 2001 óta nemzetközi téren is sikert sikerre halmoz: 2001 nyarán a Jazz an der Donau verseny fodíja -Horváth "Plutó" József bőgőssel, Kofalvi Csaba dobossal-és a legjobb szólistának járó díj Tzumóé lett. 2001 szeptemberében a Jazz Hoeilaart Intern'l Contest versenyen vett részt a Trió (Horváth "Plutó" József és Jellinek Emil), és Európa, Amerika és Ausztrália legjobbjait maga mögé utasítva -a verseny történetében eloször- az összes fodíjat megnyerte: a legjobb triónak és a kötelezo darab leginvenciózusabb eloadásáért járó díjakat, illetve Tzumó kapta a legjobb európai szólistának járó díjat. 2001-ben elkészítette elso, "My time" címu lemezét Jellinek Emil és Horváth Plutó József közreműködésével.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.