Opengrave

Vissza

Weboldal: www.opengrave.hu/

Mint Opengrave zenekar alakuló koncertünknek a 2007. január elsején adott szilveszteri koncertet tartjuk - bár neve akkor még nem volt a formációnak - de kicsit más felállásban már 2006 november táján elkezdtünk gondolkodni a zenekar alapításán. Ezen az első koncerten még egyetlen saját dalt adtunk elő - ez volt a “Hálaadás” ami most is az egyik kedvencünk - emellett ismert dicsőítő dalokat játszottunk. Megvolt tehát a zenekar, ami már kétszer próbált közösen és egyszer fellépett. Elkezdődhetett a komolyabb próbálás, az érdemi munka. Sok próba, sok utazgatás, rengeteg energia fekszik már ebben a zenekarban - de megérte. Isten segítségével az áprilisi evangélizáción már 7 saját dalt mutathattunk be a nagyérdeműnek, nyári koncertjeinken pedig megtapasztalhattuk, milyen érzés csak saját dalokat játszani egy koncerten. Higgyétek el: jó:) Már nyáron elkezdtünk dolgozni demó albumunk felvételein: Andorék pincéjében kezdődtek a munkálatok, egy igazi garázszenekarhoz méltó hozzáállással:) A munka azóta is tart, jelenleg az Újpesti Baptista Imaház alagsorában dolgozunk és próbálunk. A munka gyümölcse hamarosan meghallgatható lesz ezen az oldalon: Kegyelemdöfés DEMO - coming soon. Hálásak vagyunk Istennek azért hogy összehozott minket egy közösségbe, hogy ismerhetjük Őt és róla zenélhetünk, hogy adott nekünk dalokat amiket játszhatunk. Köszönjük neki hogy lehet technikai felszerelésünk, tehetségünk, kedvünk és energiánk csinálni ez a zenekart. Külön köszönet illeti “mindannyiunk által mélyen tisztelt Raron barátunkat”, amiért elkészítette ezt a weboldalt és számtalan más módon is a segítségünkre van (fotózás, videózás, management:)).Köszönjük a támogatást, a segítséget mindenkinek, aki csak egy jó szóval is támogatott, köszönjük azoknak akik eljöttek valamelyik koncertünkre és akik hívogattak evangélizációinkra. Célunk tovább zenélni Istennek és az embereknek. Szeretnénk a zenénkkel olyan embereket megszólítani akiket érdekel Isten, érdekel hogy mit is jelent hívőnek lenni vagy hogy ki is volt Jézus valójában, szeretnénk örömet szerezni mindenkinek aki meghallgat minket élőben vagy itt az oldalon.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.