Perforált Vakbélgyulladás

Vissza

Weboldal: www.pvpunk.uw.hu/

A kezdetek A zenekart 1996 februárjában alapította agysejtpusztító aktuális törzshelyén, egy borgőzös estén két barát: Csiga & Patkány - NOah PEACEoir néven. ( Csiga Pissoir-t, Patkány Noah-t akart ( a nohának nevezett direkttermő szőlőfajta után ). Az együttes életpályájaként az alkoholtartalmú italok mennyei szintre való emelését, valamint a részegség mámoros & nagyszerű érzésének népszerűsítését tűzék zászlajukra, másról nem kívántak énekelni. Hamarosan – mivel elkövettek más tartalmú szövegeket is -, a névváltoztatás mellett döntöttek & a hasonlóképpen tartalmatlan, de nemkevésbé figyelemfelkeltő Perforált Vakbélgyulladásként igyekeztek ismertségre szert tenni - immár zenei téren, mivel amúgy az ismertség már jó ideje a hírhedtségre hajazott részükről bizonyos körökben. Ehhez először fel kellett kutatni a megfelelő zenésztársakat. Ez volt az igazán nehéz feladat, sokáig nem is tudták kiaknázni a kudarcok sorát. Így hát ittak kettesben & zenét szerkesztgettek a meglévő szövegekre első próbahelyükön, Csigáék Kanizsa közeli szőlőhegyén álló pince jelzőtáblákkal, alkoholreklámokkal kitapétázott, egyéb út közben „kölcsönvett” akármikkel telezsúfolt tetőterében. Aztán vásároltak egy szakadt dobot ötezerért, amiből drága barátuk & ivócimborájuk, Szódás ( Rajmi ) igyekezett több-kevesebb sikerrel használható hangokat előcsalni. Ezek a Csiga-Patkány-Szódás hármas próbák igazából csak arra voltak jók, hogy folytassák a szombati vedelést, illetve átvészeljék valahogy’ a másnapot. Mivel ekkoron Patkány szesszel olajozott barátságát már folyamatosan ápolta a zalaszentgrót-tekenyei Helyszíni Bírsággal & baráti körével, sokszor megfordult kanizsai cimboráival Szentgróton, hogy együtt zúzzák péppé májuk a tekenyei fenegyerekekkel. Egyik ilyen alkalommal sikerült összeismerkednie az ottani Dusánnak társaságuk egy lánytagjával, akivel később össze is költözött Kanizsán ( majd feleségül is vett ). Vele, mint basszusgitárossal kezdte a két barát biztosabb alapra helyezni az instabil jövőjű PV sorsát. Ám, mivel semmi sem tarthat örökké, Dusán egyre többet járt le barátnője zenekarának próbáira & egyre többet álmodozott fennhangon egy kétbasszeros formációról. Ezen álma, ha nem is hosszú időre, de teljesült. Csigáék meg folytathattuk a kutatást. Az elkövetkező hónapokban több kanizsai amatőr zenész megfordult náluk. A megfordulton a hangsúly. Egy próba általában elég volt, hogy bizonyosságot vegyenek: külön nyelvet beszélnek. A jelen Jelenleg a zenekar a második cd zenei anyagát állítja össze & gyakorolja; egyre bővítik szurkolótáboruk, szélesítik ismertségi körük, valamint tervben van egy PV videóklip forgatása. Szerencsére ismernek egy hivatásos operatőrt! ;) 2007-re számos koncertfelkérésük érkezett az ország különböző pontjára; ez évben fellépéseik gerincét a Hétköznapi Csalódások turné-előzenekaraként bonyolítják le. Eljutnak a határon túli magyarlakta régiókba, Erdélybe, a Vajdaságba és a Felvidékre – Románia, Szerbia, Szlovákia - ( nem csak a magyar punkok örömére ), de remélik, hogy az eddig megszokottak alapján önálló koncerteken is találkozhatnak a Perforált Vakbélgyulladás Öngyilkos Alakulatának régi & újabb tagjaival, zenéjükkel új szimpatizánsokat állíthatnak soraikba – szerte az országban!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.