Piramis

Vissza

Talán az egyetlen, olyan hazai együttes, amely létezése első néhány évében behozta azt a hátrányt, amely a nagy zenei múlttal és népszerűséggel rendelkező zenekarokkal szemben minden újonnan alakult együttes előtt áll. Olyan korszakban lépett színre, olyan muzsikával (és olyan tehetségesen összeválogatott muzsikusokkal), hogy ez biztosította számára a sikert. De milyen sikert! Rajongó és koncertjeiken tomboló, az együttes dalait együtt éneklő, és naiv módon: az együttestől, tagjaitól vagy dalaitól saját boldogságukat váró fiatalok tízezrei ünneplik. Az iskolákban Piramis-brigádok, Som-őrsök alakulnak; Révész-szentképek a házi oltáron, a hetvenes évek fiatalságának egy rétege így áldoz a muzsika szenvedélyének. Az Ifjúsági Magazin öthónapos sorozatban igyekszik fényt deríteni nyilatkozatok által a Piramis-jelenségre. Som Lajos egy külföldi útja során eljutott egy Black Sabbath koncertre. Ez a koncertélmény arra sarkallta, hogy saját elképzelései alapján itthon keményebb rockzenét játsszon, és a korábbi szokásával ellentétben teljesen saját dalokra építse programját. Ezt az elképzelést (a Tűzkerék és a Taurusz után), a Piramisban valósította meg.1975. januárjában alakult az együttes Som Lajos basszusgitáros vezetésével, a Neoton- és a Taurus évek után; a dobos Köves Miklós a Non -Stopból jött. Az első elgondolás szerint a zenei érdekességet két billentyűs játékos szerepeltetése adhatja. Így itt szerepel Gallai Péter és Lévay Tibor szabadkai muzsikus, aki a Münchenben élő, a Silver Convention és más együttesek szerzőjének és menedzserének Lévay Sylvester-nek öccse. Ö rövid idő után visszatér Jugoszláviába, katonai szolgálatának letöltésére; napjainkban, saját zenekarában arat sikert hazájában. A szólógitáros Závodi János aki szintén a Non- Stopból jött. Októberben csatlakozik a zenekarhoz Révész Sándor énekes aki a Generál tagja volt azelőtt. Az első rádiófelvétel a Ne bánts a madarakat volt, amelyet követett a zenekar máig is ismert slágere, a Szállj fel magasra! A nyári Minivel közös lengyelországi koncertsorozatot egy őszi követi, ahol az angol Mud együttessel lép fel közösen, és a turnéról szóló tévéfilmriport alapozza meg tulajdonképpen a zenekar hazai népszerűségét.1977-ben az "Égni kell annak, aki gyújtani akar" c. dallal szerepeltek a Metronom'77 fesztiválon 76 karácsonyán jelenik meg az első kislemez, amelyről a Becsület a sláger. 77 májusában megjelenik az I. számú Piramis LP. Az évi koncert turné befejező akkordja a Szolidaritási Rock Fesztivál, ahol az együttes vendége az angol Liar. 77 novemberében nyugat-európai turné, a Steppenwolf társaságában. Ebből is kiderült, hogy a rég megszűntnek hitt világhírű együttes létezik. 78-ban megjelenik a Piramis II. Ismertebb dalok: Gyere közelebb, Őszintén akarok élni, Ajándék. December 23-án, eredeti ötlet színhelye a népszerű Budai Ifjúsági Park: tízezer fiatal melegszik át e téli napon adott koncerten.79-ben a harmadik album jelenik meg, azon a Kóbor angyal a legnépszerűbb dal. Szeptemberben ismét a Budai Ifjúsági Park a színhely, ahol a következő koncertfelvételekből álló lemez anyagát rögzítik: A nagy buli címmel az év végére jelenik meg. 80: szovjet turné és az V. album felvétele. Ez régebbi szerzeményeik angol nyelvű összesítése volt. Az együttes évente 60-70 ezer levelet kap és válaszol rajongóinak, akiknek nem csak a szövegek mondják ki az igaznak érzett dolgokat, hanem a kitűnő zene is. Som mozdony-erősségű basszusjátéka, Révész perfekt színpadi mozgása és felső hangregisztere, Gallai bravúros billentyűsjátéka, és a Révésztől eltérő énekhangszíne, szerzeményeinek külön világa, Závodi mesteri rock gitározása és Köves elegáns, és kemény dobolás. .

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.