Portéka Színpad

Vissza

A Portéka Színpad gyermekműsorok készítésével, előadásával foglakozik. Az elmúlt 17 év alatt nemcsak eredeti szakmánk (színészek vagyunk) gyakorlásával, hanem egyre nagyobb invencióval, odaadással, szakmai tudással való megvalósítással, sőt a pedagógia személyiségformáló erejének sokoldalú alkalmazásával nemcsak önfeledt, hanem hasznos időtöltést nyújtottunk gyermekek több tízezres táborának. Utolsó ún. „kőszínházi” szerződésünk a híres-hírhedt-legendás Jancsó-Hernádi-Gyurkó hármas vezetésével a Kecskeméti Katona József Színházhoz kötött. Szijártó Márta ezek után az Egyetemi Színpadon dolgozott, Dinnyés István, pedig a Hold Színháza alternatív társulattal készített több előadást. Az ezek után kiformálódó Portéka Színpad alapkoncepciója, hogy a 3-12 évesig célzott korosztály egyetlen tagja se unatkozzon az előadások egyetlen percében sem. Ezért van az, hogy az „élőszínházi” részeket megszakítja egy-egy bábjáték. A sok-sok zenével, játékkal fűszerezett előadások egyik legfontosabb jellemzője, hogy a közönséget egy-egy dal, vers, dramatikus játék, vagy éppen a problémamegoldásban való részvétel erejéig bevonjuk a játékba; stílusunkat úgy is jellemezhetnénk, hogy interaktív kisszínház. Az elmúlt évek alatt művelődési házak, vállalatok, cégek, rendezvényszervezők (Fővárosi Állatkert, Vasúttörténeti Múzeum, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat stb.) által szervezett előadások mellett legfőbb játékterünk a gyermekintézmények. Nagy örömünkre szolgál, hogy utcán, közösségi helyeken megfordulván gyermekek sokasága köszön ránk, súg össze a hátunk mögött. Munkánk, játékunk nem múlik el nyomtalanul a gyermekszívekben.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 8.