Rambling Blues Trio

Vissza

Weboldal: www.ramblingblues.hu/

A Rambling Blues Trio frontembere, Király Vajk (akusztikus gitár, ének) már 1993-ban kezdett el koncertezni szólóban, majd nemsokára csatlakozott hozzá - eleinte csak néhány szám erejéig - Harmati István "Maci" szájharmonikás és Tóth Anetta énekesnő. Ekkor Vajk és Barátai néven adtak több előadást. A szájharmonikás poszton hamarosan tagcsere következett be. Macit Hrabovszky Tamás váltotta fel, aki az akkor éledező Blues Bell zenekar énekes-szájharmonikás-frontember "munkaköre" mellett szerencsére vállalt még egy zenekart. Pár hónap múlva, 1994 májusában lépett fel a kis együttes először Rambling Blues néven (Rambling = kóválygó, bolyongó) a szegedi Májulás '94 Fesztiválon. Ez az első, komolyabb formáció részt vett 1994. szeptember 2-án az országos Első Blues-és Bluesrock Tehetségkutató Verseny-en, ahol a zsűri a 23 bemutatkozó zenekar közül - egyedüli akusztikus csapatként! - a legjobbak közé sorolta. (Ekkor jelent meg az első komoly cikk az együttesről a Rockinform hasábjain - ld. sajtórefernciák, interjúk) A sikeren felbuzdulva beneveztek az 1995 március 12-én, Budapesten megrendezett Blues és Jazz Fesztivál és Verseny-re, ahol blues kategóriában az előkelő 2. helyezést kapták meg. Itt vendégként szerepelt velük Rakovics István, a Molnár Dixieland Band akkori, "blues-érzelmű" gitárosa is. Az együttes "üdvöskéje", Tóth Anetta 1995 nyarán, szegedi tanulmányai befejeztével búcsút mondott a városnak és ezzel együtt sajnos a Rambling Blues-nak is. A "búcsúfellépésre" a '95-ös Diáksziget-en került sor. A jelenlegi trió létrejötte: Amikor kiderült, hogy nincs énekesnő, az is kiderült, hogy Szegeden rengeteg lány szeretne bluesénekesnő lenni, és mindnek kiváló blues-hangja van (az ajánlóik szerint). Több nagyszerű hangú énekes lánnyal próbálkoztak, de végül úgy alakult, hogy énekesnő helyett Szabó Csabát vették be a csapatba egy személyes ütős szekciónak, aki amúgy is egyre többször szerepelt a koncerteken vendég zenészként. Minthogy a komplett dobszerelés nem illeszkedett volna a Rambling stílusába, így az ütős alapot a pergődob és a lábcintányér adta, ehhez jött a mosódeszka vagy washboard, a kolompok, békák, stb.-k. Ekkor, 1996 elején Csaba csatlakozásával kialakult az a felállás, ami a barátságnak és a közös elképzeléseknek köszönhetően még ma is változatlan formában létezik, azaz: Király Vajk- akusztikus-és dobro gitár, ének, kazoo, Hrabovszky Tamás- szájharmonika, vokál, Szabó Csaba- ütőshangszerek, mosódeszka (washboard)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.