Revolution Of The Rock

Vissza

A zenekar 2005. március-április környékén alakult (Nusser Ernő, Kapás György, Dósay Dávid, Marssó Rita és Héjjas Krisztián felállással) RetRock néven. Első fellépésünkre még abban az évben, május 1-jén került sor, a kecskeméti Rock Café-ban. Kb egy hónappal később, elindultunk életünk első tehetségkutató versenyén, ahol különdíjasok, vagyis az „Év felfedezettje” lettünk, Krisztián pedig billentyűs kategóriában a legjobbnak bizonyult! Innentől felgyorsultak az események. Sorozatos fellépések követték egymást, kis- és nagyszínpadokon egyaránt. A legemlékezetesebbek: Tőserdei Zenei Fesztivál, Kecskemét Főtér (augusztus 20.), Szelei falu, Három Gúnár (Kecskeméti Zenész Egylet), Aranykapu Fesztivál (Szeged, Főtér). Felléptünk a Bolyai János Gimnáziumban és a Kada Elek Szaközépiskolában, és játszottunk már több városban is (pl. Szolnok, Paks, Budapest), de játszottunk olyan hírességek előzenekaraként is, mint Lord Bishop, Deák Bill Gyula, P.Mobil vagy a Pandora’s Box! 2005. szeptemberében Krisztián kilépett a zenekarból, és onnantól egészen májusig négyen zenéltünk. A 2006-os Rock Café-s tehetségkutatón Ernőt választották a legjobb szólógitárosnak. Kiskunfélegyházán pedig a legjobb 10-be sikerült bekerülni. 2006. április 07-én ünnepeltük a születésnapunkat a kecskeméti Rolling Rock Café-ban. Ekkor készült el a honlapunk is és ekkortól használjuk az új nevünket! A név változtatás oka az volt, hogy a RetRock-ot már levédte egy ruházati cég, akikkel nem sikerült megegyeznünk. Ezért igyekeztünk valami hasonló nevet találni, de egyben olyat, ami mutatja a zenekar stílusát. Így lett a RetRock-ból RevRock, vagyis Revolution Of The Rock. A név tükrözi a célunkat (a szórakoztatás mellett), miszerint szeretnénk visszahozni a hardrock műfajt a maga pozitív mivoltában a köztudatba, mert úgy érezzük, hogy egy kicsit háttérbe szorult és egy valótlan kép alakult ki róla az emberek többségében. Sokan a rock-ot, mint műfajt, a hangzavarral, a részeg, hosszú hajú, ordítozó zenészekkel, a „200-as tempójú” zenével azonosítják be, ami valóban igaz a metál bizonyos válfajaira, de ezzel általánosítani hiba! Szeretnénk bebizonyítani, hogy a rockzene is ugyanolyan zenei értékekkel rendelkezik, mint bármilyen más műfaj. Ehhez visszanyúltunk a dallamos magyar hardrock megalapítóihoz, a P.Mobilhoz és a P.Box-hoz. Megpróbáljuk rajtuk és sok más híres hazai és külföldi, valamint nem utolsó sorban a saját dalainkon keresztül megszerettetni az emberekkel ezeket a dalokat, zenekarokat és zenei stílust. Ebben segíti a zenekart az újonnan érkezett billentyűsünk, Kardos Gyula is. Sajnos a zenekar számos belső problémával küszködött, ami 2007. júliusában az időleges felbomlásához vezetett. Vagyis egészen pontosan először Rita, majd Gyuri, Gyula és nem sokkal később Ernő is távozott a zenekarból. Ám hamarosan sikeresen újjászerveződött a csapat. Így augusztus óta ismét működik a zenekar. Az új felállás egy szintén öttagú (Tabajdi Réka-ének, Farkas Lajos Ferenc-szólógitár, Pataki Tamás-bassz, Taraczközy Zoltán-billentyű, Dósay Dávid-dob), új hangzású és stílusú banda lett, amelyben eredeti tagként Dávid maradt meg, valamint a zenekar neve. Fél év elteltével azonban ismét tagcserére került sor, mert Tomi nem tudta folytatni a munkáját a csapattal. Helyét Bódog Máté vette át. Remélhetőleg ez az új RevRock is hasonló sikereket fog elérni, mint a korábbi felállásban!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 8.