Solar Surf

Vissza

Weboldal: www.solarsurf.hu/

A Solar Surf zenekar 2005-ben alakult Debrecenben egy hosszú és szövevényes történet eredményeként: Az egész egy hideg novemberi éjszakán kezdődött Dia & Janez karmatikus találkozásával a Havanna bárban. Kb öt perc után nyilvánvalóvá vált, hogy minden téren egy az út. János akkor még a Necropsia zenekarban gitározott, amitől az új zenei elképzelések érdekében meg kellett válnia. Ezt követően kezdődött el a zenekar építése, aminek első lépése az volt, hogy Bihari Petivel /régi zenész barát / megalakult a zenekar első verziója, a Solar Plex's.Ebben még Papp Zsolt/Szeg / énekelt és Hargita Gabi / Necropsia / dobolt, megélt egy pár koncertet is,de úgy éreztük, még nem kerek a dolog, és a változtatás mellett döntöttünk: Dia lesz az énekes és Peti testvére Thomas a szintis , aki egy jóideig velünk maradt. Hurrá! Hosszas keresgélés után megtaláltuk dobosunkat, Laskai Tibit is. A zenekar 2006 őszére befejezte első hanganyagának rögzitését,melyből 2007 március 21-én EP-t jelentetett meg szerzői kiadásban. Az album 6 dalt tartalmaz,és egy videoklippet amely a Szemedben című számra készült. Az EP egyik dala egy átirat a 2003-ban megjelent Mítoszok romjain című Necropsia lemez címadó dalának.A zenekar 2006 júliusától koncertezik klubbokban ill. fesztiválokon. A csapathoz 2007 nyarán vendégként csatlakozott Bodnár Zsolt / Bözske /Necropsia/ néhány koncert elejéig. Thomas/ szinti / mivel más városban folytatja tanulmányait, ősztől Petivel a háttérből segítik a zenekar munkáját. Az őszi turnénkat követően a zenekar frissítés történt a ritmusszekciójában: A 2008-as bulikon már a megújult Surffel forgatjuk fel a klubok és fesztiválok nyugalmát: Szakál Dia –ének,szövegek Csató János - gitár / Bulldózer, Replika, SOS, Necropsia/ Szabó Laci - basszus Laskai Tibi - dob

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.