Strings of The Harmony

Vissza

Weboldal: stringsofharmony.tvn.hu/

2006-ot írunk. Az együttes megalakulásának előzményeit nem ecsetelném, mivel ez a történet nem kötődik szorosan a csapat összes tagjához, de mégis nagy szerepet játszott abban, hogy ez a zenekar létrejöhessen. Érdekes, hogy a megoldás mindig ott volt az orrunk előtt és csak most vettük észre. 2006 nyarán két tag hónapokig gyakorolt, hogy összehozzon minél több számot, és azzal fellépjenek. A nyár folyamán azonban csak két fellépésük volt, akkor is mindössze egy számmal léptek a közönség elé, talán nem véletlenül, dob és ének nélkül. Mikor beköszöntött az ősz, megváltozott minden. Nem csak a természet jelezte, hogy egy új időszak kezdődik. Az előbb említettek még az ősz elején felkérték Csabát, hogy doboljon. Így tehát a lényeg megvolt: Dob, Basszus és Gitár. Így már be mertük vállalni első komolyabb fellépésünket. Azonnal el is kezdődtek a próbák. Zoli, a basszusgitáros, megkérte Géza barátját, hogy ha érdekli a dolog, vállalja be a ritmusgitáros posztot. Szerencsénkre elvállalta, s más jó hírrel is szolgált számunkra: Szerzett egy énekest. Így tehát összeállt a banda, s készen állunk az előttünk lévő megpróbáltatásokra!...sajnos 2007 februárjában Berente Fannitól elváltak útjaink, így új énekesként Máté Csabát üdvözölhetjük a csapatban! ……………………………………………… Újabb hónapok elteltével ismét változott a felállás. Két tagtól, Kristóf Martintól és Kenderes Csabától elváltak útjaink. A zenekarban Barcsik Zoltán, Vass Géza és Máté Csaba folytatja a munkát, mint „alapító” tag, s Kenderes Csaba helyén keletkezett űrt a továbbiakban Sutus Nóra fogja betölteni, mint dobos. Emellett a zenekar stílusban is megváltozott, a korábbi klasszikus Hard Rock-ot felváltottuk a modern pop-rock-al, s ennek megfelelően készülnek már a saját számok is.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.