Szabad Európa Rádió

Vissza

Weboldal: www.szabadeuroparadio.hu/main.php

A Szabad Európa Rádió (SzER) zenekar neve többféle jelentést hordoz magában. Egyrészt a csapat hiánypótló mivoltára utal, vagyis arra, hogy anno ez a rádió volt az egyetlen, ahol - a cenzúrázatlan információ mellett - olyan zenét lehetett hallgatni, amely máskülönben nem jutott volna el a vájtfülekhez. Másrészt ugyanez rövidítve: szer , ami megint mást jelent. A zenekar 1998 tájékán, Kazincbarcikán kezdett formálódni, amikor Takács Bence és Balogh Csaba végre nemcsak prüntyögni akartak gitárjaikon, hanem készakarva zenélni is, ez ért belekezdtek kedvenc zenekaraik - PUF, Kispál - számainak feldolgozásába. Farkas Imi fogta kezébe a basszusgitárt. Ő inkább jazzhúrokon pendült, de az előbb említett bandák dalait is nagyon szerette, éppúgy, mint Bence bátyja, Takács Marci , akit akkoriban más zenekarok dobjai mögül ismerhettek a kazincbarcikai koncerteket látogatók. Magától értetődő volt, hogy ő lesz az alakuló zenekar dobosa, aki zenei ízlésével és szellemiségével azóta is meghatározza a zenekar által előadott számok repertoárját. A SzER a '80-as évek újhullámának magyar zenekaraitól(Neurotic, Balaton, URH, Európa Kiadó) is elkezdett dalokat játszani és saját stílusára formálva az eredetihez minél inkább hasonlóan előadni. A nemrég demora felkerült saját dalok is ugyanazt a stílust és lendületet próbálják tovább vinni. A Szabad Európa Rádió zenekar első koncertjét 1998 áprilisában a barcikai Irinyi János Középiskolában adta, ahol leginká bb Kispál és PUF dalok hangzottak el, a repertoár nem volt épp változatosnak mondható. De aztán jött a Sörkertbeli buli, itt szerepelt először a nagyérdemű által a Megasztár c. műsorból jól ismert Schmidt Vera, aki kedvesen vagány, bársonyos hangjával másfél éven át színesítette az előadásokat, újabb lendületet adva ezzel a közös produkciónak. Később jöttek a miskolci gimis fellépések, a zenekar eljutott a helyi klubokba. 2000 júniusában a miskolci Vianban - a Pál Utcai Fiúk előzenekaraként - volt az első koncert, ahol a gitárvirtuózból „basszusgitárossávedlett” Tóth Gábor adta a mély hangokat. 2000 őszén a zenekar Budapestre helyezte át bázisát, mivel a tagok többsége itt kezdte meg felsőfokú tanulmányait, vagy itt kapott munkát. Hiányzott viszont a női énekhang, így számos alkalommal Fister Vivien segített be a koncerteken. A 2002 őszétől beindult számos fővárosi fellépés mellett azzal is büszkélkedhet a csapat, hogy a többnyire miskolci és kazincbarcikai koncertek mellett más vidéki városokba is eljutott részben a Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz előzenekaraként, részben pedig egyéni szervezésben. A saját szerzemények szövegeinek egy részét a srácok közeli jó barátja Magyar Krisztián írta, aki emellett még a zenék szerzésébe is besegített. A többi sor Bence tollából származik. A Szabad Európa Rádió első, ötszámos demoja, amely az Álomhajó címet viseli, 2002 májusának elején készült Szigetszentmiklóson a Magnetic stúdióban. 2004 májusában újabb tagcserék történtek, Balogh Csaba helyett Krasznahorkai László vette át a szólógitáros szerepét, míg Tóth Gábor helyett Kosztolányi Péter pengeti a mély húrokat.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.