Szabó Máté

Vissza

SZABÓ MÁTÉ (Kecskemét 1981. augusztus 12.) első iskolája a híres kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Szakközépiskola, Zenei Gimnázium volt. 1993-tól már a Kecskeméti Katona József Színház több produkciójában is játszik. Érettségi után a Pesti Magyar Színiakadémián folytatja tanulmányait, ahol 2003-ban végez Szélyes Imre és Őze Áron tanítványaként. Vendégművészként játszott az Ódry Színpad, a Piccolo Színház és a Tropicarium Színház produkcióiban. 2003 őszétől a Magyar Színház társulatának tagja. Arcát már a televíziónézők is jól ismerhetik, hiszen a tv2 az egyik legnépszerűbb fiatal műsorvezetője. A 70-es évek slágereit kedvelők pedig a TIME Együttes énekeseként találkozhanak a sokoldalú fiatal művésszel.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.