Szeg

Vissza

Weboldal: www.szeg.net/

A debreceni Szeg zenekar 1999-ben alakult az egykori Necropsia , Trident és Beholder tagjaiból, név szerint: Papp Zsolt - ének (ex-Trident), Patai Károly - gitár (ex-Beholder), Bakos József-basszusgitár (ex-Beholder) és Szilágyi István - dob (ex-Necropsia). 1999-ben 6 számos, Fit of Rage c. demojával mutatkozott be a csapat, kisebb-nagyobb klubkoncerteket adott Debrecen környékén. 2000-ben újabb 7 számot rögzítettek a Debreceni P.Box stúdióban, amelyet az előző demo dalaival összekapcsolva jelentettek meg szerzői kiadásban a New Creation címmel. A New Creation számos médiától igen kiemelkedő kritikát kapott, amelynek eredményeképpen egyre többet játszott a csapat. 2002-ben leszerződtek a debreceni E.Z.S. Music hanglemezkiadóhoz (Necropsia, Ektomorf, Replika, Prosectura, Aurora stb. lemezeinek kiadója) és megjelentették Gezbee Nights című 4 számos maxijukat, amelyen helyet kapott első videoklipjük, a Caroline is. A maxi több tucat országba eljutott, több külföldi rockzenei és zenei portál írt a CD-ről pozitív kritikát és a hazai média és közönség tetszését is elnyerte. Ennek és még sok munkának köszönhetően az E.Z.S. Music támogatásával lehetőséget kapott a Szeg a 2002-es Summer Rocks -on a Slayer előtti vendégszereplésre. Ez a lehetőség vízválasztó volt a csapat életében. Az ezt követő nyári fesztiválfellépések sikere és egy országos turné a Tankcsapda vendégeként kellő figyelmet fordított a 2003 áprilisában megjelent Nail in your Head c. lemezre , amely szintén pozitív visszhangot váltottak ki. Elkészült a Szeg újabb videoklipje, a Gezbee Nights, amelyet nem sokkal követett a Beastie Boys klasszikus Fight for your Right-ra készített újabb videó. Mindhárom videoklipet (ez utóbbit a mai napig is) gyakran játszotta a VivaTV és a Musicmax, sőt a FIght for your Right másfél hónapig ostromolta a MusicMax 120dB műsorának toplistáját. A klipeket és a demós dalokat több ezren töltötték le ezidáig a www.szeg.net honlapról, amelyet átlagosan 30-40 ország rockrajongói látogatnak. 2003 végén a 13 állomásos lemezbemutató turné szintén a Tankcsapda vendégeként zajlott, és itt sikerült igazán kiérdemelniük a közönség figyelmét és szeretét. A turné záróbuliját, amely Pecsa teltház előtt zajlott Koltay Gábor filmrendező filmes csapata több kamerával rögzítette. Ebből az anyagból készül a csapat legújabb klipje, amely még az idei fesztiválszezon előtt látható lesz a zenei TV-k műsorán. 2003 decemberében figyelt fel egy szerencsés véletlen folytán az amerikai Activision számítógépes játék gyártó- és forgalmazó a Szeg zenéjére, amelynek eredményeképpen a Discovery Channel saját gyártású műsorához, a Monster Garage -hoz készülő játékhoz kiválasztották a Nail in your Head lemez 10 dalát. A játék Amerikában 150.000 , Svédországban pedig 10.000 pédányszámban jelent meg 2004. január 14-én. A legfrissebb hírek szerint az Activision megjelenteti a Monster Garage-t hamarosan Európában is, hasonló példányszámban A játékos fórumokon kiemelkedően pozitív kritikát kapott a Szeg zenéje a játékosoktól, többen azt hitték, hogy ezt a zenét a Suicidal Tendencies játssza... 2004 márciusában a két frontember elhagyta a zenekart, az addigi basszusgitáros, Jozsó ragadta meg a mikrofont, helyére pedig Törös Attila érkezett a kultikus Diktátor soraiból. A csapat 2 hónap alatt felkészült a nyári fesztiválturnéra, amelynek keretében a Hegyalja-, Wanted, Volt-, Sziget és Kotta Fesztiválokon is felléptek. 2004. októberi eladási adatok alapján a Monster Garage Amerika szerte 140.000 példány ban kelt el. Az amerikai televízióállomásokon Jesse James reklámozza a műsort és a PC-s játékprogramot. A fesztiválszezon után hozzáláttak négyszámos EP -jük stúdiómunkálataihoz és a felvételek elkészültét az 5 éves születésnapi koncert ükkel ünnepelték a debreceni Lovardában. Az EP, amelynek címe „ Here we go ”, több hazai internetes portál és újság dícsérő kritikáját kapta. A „ Hope for the best ” című dalhoz pedig a debreceni PixelFilm stábjával készítették el legfrissebb videoklipjüket. A Monster Garage-t fejlesztő cég, az Invictus , 2005-ben elkészült és megjelent új játékprogramjának zenéje tekintetében ismét a SZEG zenéjére esett a választás. A Here we go maxi dalai alkotják az extrém tájakon zajló autóverseny, a Cross Racing Championship zenéjét. Első körben csak a külföldi kiadásban szerepelt a soundtrack, majd az első frissítésekben (patch) elérhetővé tette a cég a hazai játékrajongók számára is. A játékprogram a világ 20 ország ában jelent meg azóta többek között (Belgium, Új Zéland, Hollandia, Németország, Oroszország, Japán, Dél-Afrika stb.) 2005 májusában a Here we go maxi dalait, a Watch My Dying angol nyelvű 4 számos anyagával összeillesztve megjelent a SZEG-WMD közös split CD, amelyet a két csapat promótere számos európai portálnak, koncertszervezőnek és promóternek elküldött. A split a két zenekar 4-4 felvétele mellett egy komplett multimédiás extrát is tartalmaz, fotókkal, videoklipekkel és biográfiával kiegészítve. A két zenekar együttműködése nemcsak a CD-re, hanem a koncertekre is kiterjedt, ezért az év második felében gyakran volt látható a SZEG-Watch My Dying páros az ország több pontján. 2005 augusztusában elkezdődött a második SZEG lemez felvétele a debreceni P.Box hangstűdióban, Méhes János hangmérnök irányításával, amelynek eredményeképpen 2005 november 14-én megjelent a SZEG II. című korong a HammerWorld gondozásában . A lemezmegjelenést 3 nívós lemezbemutató koncert követte (Debrecen, Budapest – Kultiplex, Budapest – Pecsa, a Tankcsapda vendégeként.) 2006-ban elkezdődött a második nagylemez turnéjának szervezése és az éves koncertprogram kialakítása, amelyet váratlan esemény tört meg. Jozsó, hirtelen romló egészségügyi állapota nem tette lehetővé, hogy vállalja az egész évre tervezett sűrű teendőket, így hosszas mérlegelés után kilépett a zenekarból. Ennek köszönhetően a zenekar egész éves programja törlődött és megkezdődött Jozsó utódjának keresése. Viszonylag hamar csatlakozott a csapathoz Todonai József, Toca , akivel egy új időszámítás kezdődött a Szeg életében… A jelenlegi felállás: Patai Károly – gitár, Todonai József – ének, Törös Attila – basszusgitár, Szilágyi István – dobok.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.