Tesók

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

1997 óta állnak a mulatni vágyók szolgálatában.2008-ban jelentették meg első nagylemezüket, szerzői kiadásban, amin az (énekes)vagyis Attila által írt dalokat, valamint testvére Gyuri (szintis) hangszereléséthallhatjuk.A közönség visszajelzésének is köszönhető volt hogy a fiúk érezték ezen az úton kelltovább haladni, azaz a saját dalokra kell összpontosítani.Így 201O-ben jöttek ki második nagylemezükkel.2014 elején már a harmadik nagylemezük jelent meg. Meghívást kaptak több tvcsatornához. Az RTL klub Való világ valamint az Éjjel-nappal Budapest címűműsorába.Alandó szereptői a Sláger Tv több műsorának: Eszem-iszom dínom-dánom,Sztár-like, Sláger party. 2aÁév végén már sokadjára járták meg Amerikát (Chicago,New York, Orlando) és szórakozatták az ottani magyar közönséget,De természetesen sok helyen jártak már kis hazánkban is.Vállalnak 50-60 perces fellépést falunapon, esküvőn, vagy bármilyen másrendezvényen, melyre a daloka tkizárőlag saját szerzeményeikből válogatják.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.