Venia

Vissza

Gyerekkorom óta vonz az ezoterika, de sokáig nem figyeltem oda a jelzésekre. Komolyabban csak néhány éve foglalkozom vele. Két dolog történt velem, amely elindított a spirituális úton. Az egyik amikor egykori munkahelyemen kolléganőm társaságában kávéztam. Nagy erővel kevergettem a kávémat, mert éppen a munkahelyi problémáimat osztottam meg a hölggyel. Észre sem vettem, hogy a dühömet átadom a kanálnak, aminek a hatására, mint a vaj úgy hajlik meg a kezemben. Egyszer csak a kolléganőm csodálkozó arcára lettem figyelmes, aki hitetlenkedve nézte az elhajló kanalat. A másik dolog a szertett kutyám tragikus hirtelenséggel történő elvesztése után történt. Halála után még két hétig láttam. Ugyanúgy nézett, ki mint életében, csak éppen átlátszó volt. Olyan részletességgel jelent meg nekem, hogy még a szeme fehérjét is megcsodálhattam, ahogy forgatta azokat. A jelenléte ugyanolyan erős volt, mint amíg még élt és pontosan ugyanúgy is viselkedett velem, mint életében. Ez a két dolog után már nem dughattam többé homokba a fejem. Tudatosodott bennem, hogy az élet nem abból áll, hogy születünk és meghalunk. Őszinte alázattal és erős tanulási vággyal hajoltam meg az Univerzum törvényei előtt. Elkezdtem tanulni. Először csak könyvekből, majd amikor már készen álltam rá, nagy tudású emberi és szellemi tanítóim lettek. A megérzéseimet magas szintre fejlesztettem. Kiemelten érdekel a Tarot jóslás, sorselemzés, a szellemvilág, az energiával történő gyógyítás és a mitológia. Az idén februárban nyitottam meg a Venia szalonomat, ahova sok szeretettel várok mindenkit, aki igénybe szeretné venni az itt, a honlapomon szereplő szolgáltatásaimat. Szerencsésnek tartom magam, hogy segíthetek embereknek, és hogy azzal foglalkozhatok, ami igazán érdekel, amit igazán szeretek, amiben jó vagyok és ezúton is köszönöm a Kedvesemnek és a Sorsnak, hogy segít engem ebben.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.