Yasmina

Vissza

10 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a hastánccal. Magyarországon akkor még kevesen foglalkoztak e szép tánc oktatásával. A sok jó szót, megértést, empátiát, bátorítást ma is köszönöm kedves tanáraimnak: Sháminak és Seres Zoltánnak, akik olyan erős alapokat adtak, amire bátran építhettem. Egy idő után lehetőségem nyílt, hogy nemcsak itthon, hanem külföldön is tanulhattam ezt a szép táncot. Főleg Izraelben, török-arab tanárnőmtől, Kochártól. Ezernyi titkot tárt fel előttem, megmutatva ennek a táncnak sodró nőiességét, mindent elfelejtő hangulatát. 1999-ben sikeresen vizsgáztam orientális táncból az OSzKI-ban és nemzetközi előadói engedélyt kaptam. 2000-ben kezdtem el hastáncoktatással foglalkozni. Tanítványaim számos hazai és nemzetközi versenyen eredményesen szerepelnek. Táncpedagógusi végzettséggel rendelkezem, és 2005-ben végeztem a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetében rekreáció szakon. Szerencsém van, hogy mindig jó tanáraim voltak. Külön köszönöm Kochárnak, hogy segített megtalálni saját, egyéni mozdulataimat. Figyelembe vette alkati adottságaimat, spontenaitásomat, lelki hátteremet, nőiességemet és kreativitásomat, mindezt összerakva segített megtalálni saját stílusomat, hogy merjek mindig önmagam lenni és táncom tükrözze egyéniségemet. Sem kor, sem alkat nem akadály, hogy ezt a táncot kellő elszántsággal bárki megtanulja. Nagyon jó érzés, amikor érzelmeinket nem tudjuk szavakban kifejezni, de mozdulatainkkal elmondhatjuk, amire nincs szó... A hastáncórák lelkileg feltöltenek és nemcsak kikapcsolnak, hanem fittebbé, edzettebbé is tesznek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.