Zoart

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Üdvözlök a honlapomon minden kedves látogatót! Nevem Szabó Zoltán Sándor, ám több évtizedes képzőművészeti munkásságom alatt sokan Zoart művésznéven ismertek meg. Több mint 25 éve megkezdett hivatásos festőművészi pályám során mind műfaji értelemben, mind az alkotói technikák tekintetében a lehető legnagyobb sokszínűségre törekedtem. A l'art pour l'art alkotói tevékenység mellett mindig szívesen dolgozom felkérések alapján, alkalmazott grafikusként is. Úgy gondolom, azok közé a művészek közé tartozom, akiket nem feszélyez a megrendelőkkel való interakció, sőt az együttes munka során érlelődő koncepciót a megbízóval közös, művészi értékteremtő folyamatnak tekintem. Talán éppen az előbbi okok miatt örömmel fogadok el kultúrális és társasági rendezvényekre szóló meghívásokat is mint portréfestő, rajzoló, karikatúrista, hiszen ezeknél az alkalmaknál a legkitapinthatóbbak az alkotó, a modell illetve a műélvező közötti szálak. Örömmel tölt el, hogy fiam és feleségem nem csak a képzőművészi pályán hanem művészi hitvallásukban is követik az általam megkezdett utat. Ők egy kissé múlékony műveket létrehozó, de éppen a múlékonyságban a művészi alkotás szépségét felmutató, ugyanakkor igazán személyes művészeti ágban, a henna-festészetben lelik leginkább örömüket. Legyen szó akár mélyebb értelmű művészi alkotásokról, funkcionális képekről, vagy éppen személyes célú művekről, a legérdekesebb és legfontosabb dolog számomra mindig a mű megalkotásának és a mű befogadásának kohéziójából keletkező közös élmény.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.